Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Második rész. A magyar szerzői jog
Szjt 11. ß. Szerzői }oq és munkaviszony művének felhasználása fejében munkabérén felül még külön szerzői díjazásra is jogosult, a Vhr 12. §-a szabályozza. Ez a díjazás kivételes kedvezmény, hiszen a kiinduló alap, hogy a munkáltató az őt megillető felhasználási jogokat a munkabér fejében szerzi meg. A Vhr nagyvonalú szabálya, amiben fel kell ismernünk a kollektívában folyó alkotás ösztönzésére irányuló határozott állami szándékot, olyan esetekben biztosít a munkaviszonyban álló szerző javára külön, szerzői díj jellegű juttatást, ha a munkáltató a művet nem maga használja fel, hanem arra további felhasználási szerződést köt, tehát amikor a munkáltató a szerző munkáját értékesíti és ezért anyagi ellenértéket kap. (Érdekes párhuzamot mutat az a megoldás a feltalálói jog hasonló intézményével: ott a vállalat a szolgálati találmány hasznosítására kötött licenciaszerződés gazdasági eredményéből köteles a feltalálót részeltetni.) A Vhr 12. §-ának (1) bekezdése különbséget tesz a szerzőt megillető hányad mértéke tekintetében, attól függően, hogy a munkáltató feladatkörébe tartozikve harmadik személyekkel felhasználási szerződések kötése. (A tervező iroda pl. feladatköre szerint mások számára tervez, tehát az elkészült műre harmadik személyekkel felhasználási szerződést köt, — a textilgyár saját textiltervező irodája viszont a gyár részére készít, saját felhasználásra, textilmintákat. Ugyanígy az újságíró a lap közvetlen felhasználására dolgozik, — a hírdetővállalat viszont jellegzetesen harmadik személyek számára készít grafikai és hasonló reklámokat.) A megkülönböztetés szerint 60 — 80% illeti a munkáltatóhoz befolyó szerzői díj összegéből a szerzőt, ha a munkáltató feladatkörébe nem tartozik, hogy harmadik személyekkel felhasználási szerződést kössön. A két határ között a munkáltató dönti el, hogy mennyit juttat a szerzőnek; a szerző járandósága 8 napon belül esedékes attól számítva, hogy a munkáltató a szerzői díjat felvette. Ha viszont a munkáltató feladatkörébe, tartozik, hogy az illető művekre harmadik személyekkel felhasználási szerződést kössön, a szerző díját — a mű alkotásával kapcsolatos ráfordításokra figyelemmel — a szerzői díj 60%-ánál alacsonyabb mértékben is' meghatározhatja. Mivel itt ismét elhatárolási kérdések merülhetnek fel, utalnunk keli annak hasznosságára, ha az ilyenféle tevékenységet folytató vállalatok ügyrendben vagy más alkalmas módon — mint arra korábban utaltunk — írásban rögzítik a dolgozó munkaköri kötelességét és a vállalat működési körét. A szerző most tárgyalt díjigényéből folyó jogviták a Vhr már említett 2. §-a szerint a rendes bíróság elé tartoznak. Sólyi József veti fel azt a kérdést tanulmányában, hogy a bíróság előtt vitássá tehető-e a munkáltató által folyósított díj összege is. Egyetértünk azzal az álláspontjával, hogy általában a mérték megállapítása a munkáltató döntésére tartozik, s így e kérdésben a bíróság nem dönthet, de azzal is, hogy vannak olyan esetek, amikor a bíróság döntése alá tartozik a díj összegének meghatározása is. Ilyen lehet az első esetben (ha tehát a munkáltatónak nem tartozik feladatkörébe felhasználási szerződések kötése) az, ha a munkáltató egyáltalán nem fizetett díjat: ilyenkor a bíróság a 60%-os minimumot állapítja meg, — vagy ha a törvényes minimum alatt fizette a díjat, amikor azt a 7 33
