Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Második rész. A magyar szerzői jog
Szjt II. Személyhez fűződő jogok A uév levétele | 9. Érdekes új szabályt mond ki az Szjt 9. §-ával kapcsolatban a Vhr 6. § (2) bekezdése. Eszerint a szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű jogszerű újabb felhasználása esetén is megkívánhatja, hogy a mű nevének feltüntetése nélkül kerüljön további felhasználásra. A szabály voltaképpen a visszavonási jog (11. §) alkalmazása a szerzői minőség megjelölésére, ezért részletesebben ott foglalkozunk vele. 10. §. Jogosulatlan változtatás vagy felhasználás 10. §. A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének minden jogosulatlan megváltoztatása vagy felhasználása. Változtatási tilalom | 1. Abban minden modern szerzői jogi törvény megegyezik, hogy tilalmazza a szerző művének jogosulatlan megváltoztatását. Annál nagyobb a különbség abban, hogy mit tekintenek jogosulatlannak. Az egyik irányzat a mű olyan megváltoztatását tiltja, ami valamilyen általánosan elfogadott szempontból a szerzőre hátrányos. Ez vált nemzetközileg elismert szabállyá is. A Berni Uniós Egyezmény római szövegének 6/a cikke — amelyet a személyhez fűződő jogok kialakulásával kapcsolatban már idéztünk — kimondja, hogy a szerző vagyoni jogainak átruházása esetében is megtartja azt a jogát, hogy ellenezze a mű minden eltorzítását, megcsonkítását vagy más olyan megváltoztatását, amely becsületére vagy hírnevére sérelmes lehetne. A másik megoldás — s ezt választotta a mi törvényünk is — elvileg tilalmaz minden önkényes változtatást. A szerző hozzájárulása nélkül „javítani” sem szabad a művön. A törvénynek abban a dilemmában kellett döntenie, hogy a szabály a felhasználó helyzetét nehezítse-e meg (hiszen az abszolút változtatási tilalom a szerző hozzájárulása nélkül még a helyesírási hibák kijavítását sem engedné meg), — vagy a szerzőt hozza abba a helyzetbe, hogy neki kelljen vitatnia, a változtatás reá nézve valóban hátrányos-e. A törvény a szerző oldalára állt. Vajon az általános társadalmi felfogás nem tette volna-e annak idején indokolttá annak a nyomdai korrektornak az eljárását, aki Stefan George verseiben gondosan pótolja az írásjeleket és a német helyesírás szabályainak megfelelően nagybetűi-e javítja a főnevek kezdetét. Pedig — ha modorosnak tűnik is - Stefan George írói képéhez ez a külső megjelenés ma már elválaszthatatlanul hozzátartozik. Törvényünk állásfoglalása világos: a mű úgy álljon a társadalom bírálata előtt, ahogyan azt alkotója elgondolta. Ne a lektor, a rendező, a színigazgató vagy a filmgyár legyen az, aki változtatni jogosult, hanem a szerző. Hogyan állja meg ez a szép elmélet a gyakorlat próbáját? Vajon a főszerkesztő, amikor a lapzárta sürgés-forgása közepette egy-két bekezdéssel „meghúzza” a riportot, a rendező, amikor egy poén vagy egy hatásos „abgang” kedvéért változtat a dialóguson, a vidéki karmester, aki a partitúrán előírt négy brácsás helyett kénytelen kettővel beérni, mind jogsértést követ el? A választ ott kell keresni, hogy a törvény minden önké106
