Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Első fejezet

zen megállni a maga lábán. Klimó nem kölcsönökből élő, hanem rátermett szorgalmas és élelmes nyomdászt akar, aki a maga igyekezetével is képes boldogulni. Ha meggondoljuk, ezt a kívánságot nem tekinthetjük sem túlzottnak, sem Klimó szavait ridegnek.

Engel elnyerte a nyomdaengedélyt, működni kezdett, — Klimó viszont négy év múlva meghalt. E négy év alatt volt-e és milyen személyes kapcsolat Klimó és Engel között — a lappangó vagy elveszett iratanyag hiányában — bizonyítani nem tudjuk. Tény az, hogy Engel első munkája (betűmintakönyve) címlapján és még későbbi impresszumaiban is püspöki nyomdásznak nevezi magát, amiből joggal következtethetünk arra, hogy ez Klimó tudtával és egyetértésével történt. Ugyanis, ellenkező esetben, a püspök egyetlen tiltakozása is elég lett volna a „püspöki” jelző elhagyására.

Felvetődhet az a kérdés, hogy gyakorlatilag mennyiben volt Engel nyomdája „püspöki”. A jelzőből arra kellene következtetnünk, hogy rendszeresen dolgozott a püspöknek, illetve a püspökségnek. Ám — eddigi ismereteink szerint — ennek csak 1776-ban van az első regisztrálható nyoma, a püspöki körlevél előállításával. Ennek ellenére a magunk részéről mégis fenntartással fogadjuk e három évig tartó „püspöki negligálást” s hajlandók vagyunk inkább azt feltételezni, hogy a végzett szorgos kutatások ellenére sem került elő bizonyíték. Vitatható az is, hogy csak ahhoz a kiadványhoz volt köze Klimónak, amelyen a „iussu et impensis” — rendelésére és költségén — megjelölést olvashatjuk. Legújabban került elő pl. Stekl Jakab és Kiss Antal pálosrendi teológusok Aquinói Sz. Tamás teológiája egyes tételeit tárgyaló könyve, a Pécsi Egyetemi Könyvtár állományából22, melyeket az Engel nyomda bibliográfiája23 sem tartalmazott.

Ismerve Klimónak a pálos rend és a teológiai tudományok iránti megbecsülését, nincs okunk kizárni annak valószínűségét, hogy e művek anyagi fedezete mögött Klimó állt. Arról se feledkezzünk meg, hogy Engel idejében egy-egy munka elkészítése lényegesen több időt vett igénybe, mint napjainkban. Tehát ha egy kiadványán valamely évszámot látunk, mint megjelenési időt (amely néha kérdésessé is tehető!) akkor 3—400 oldalas könyv esetén legalább egy évi elkészítési időt kell számítanunk.

Engel aligha lehetett tőkeerős annyira, hogy előleg fizetése nélkül foghatott volna munkához. Ha pedig így volt, akkor figyelemmel az eddig ismert kiadványaira, bátran feltehetjük, hogy Klimó és más megbízói részéről megfelelő összegek felett rendelkezett. Ettől függetlenül kell vizsgálni későbbiekben, ami tény, és látszólag cáfolja ezen állításunkat, nevezetesen azt, hogy Engel gyakorta küzdött adósságokkal. Jó keresetű egyén is lehet fülig adósságban, ha könnyelműen él, felelőtlenül gazdálkodik javaival. Engel adósságai és gyakori pénzzavarai is inkább ilyen okra vezethetők vissza, nem pedig arra, mintha nem lett volna megbízatása, munkája.

Amikor részletesen foglalkozunk Engel és Klimó kapcsolatával, vizsgálnunk kell Engel és a város kapcsolatát is. A korabeli városi magisztrátusi ülések jegyzőkönyveiben lapozva meglepetéssel tapasztaljuk, hogy Engelről éveken át egy sornyi említést sem találunk. Engel privilégiumlevelét a megye hirdette ki — a város mintha nem is venne tudomást róla. Az első bejegyzést 1777. április 11-én24 olvashatjuk: „Engel János Könyv-Nyomtatónak fundualis Tabellák nyomtatásáért húszon nyolcz id est 28 foréntok 50xok resolváltattak.” E számlakifizetés kerek három héttel Klimó halála előtt történt, (Klimó ekkor már két hónapja szélütéssel halálos beteg.)