Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)
Harmadik fejezet
Kutatómunkánk nem csekély részét fordítottuk arra, hogy e kérdésre válaszolni tudjunk. Fontosnak éreztük és tartottuk, hogy e kérdés nyitját megtaláljuk, mert úgy tűnt, hogy itt valami titok lappang. Ugyanis Engelné 1813-ban minden írásos nyom nélkül eltűnik a nyomda éléről. A vő, Knezevich István ezt követően szinte folytonos dicsekvéssel fennen nevezi magát „kir. meghatalmazott Könyvnyomtató”nak, hivalkodva, úgy, mintha nem is csupán örökölte, hanem maga szerezte, kapta volna. Számos beadványt, felterjesztést ír az évek folyamán, de egy szót sem szól arról, hogy miképp vette át a nyomdát anyósától s azzal mi lett. Megkerülve a kérdést, mindegyre csak arról beszél, hogy Engel kapta a privilégiumot, az ő lányát vette feleségül s így nyomdászkodik. Ezt a „mellébeszélést” már eleve különösnek találtuk és kutatásunkat a halotti anyakönyvekben való búvárkodásra irányítottuk. S ekkor jött az újabb meglepetés: Engelné halálozása egyetlen korabeli pécsi anyakönyvbe sincs bejegyezve, jóllehet, — ismerve születési dátumát — a kutatást az emberi életkor lehető határáig kiterjesztettük. Közben előkerült Jungman Károlynak 1818-ban Budáról a pécsi tanácshoz intézett, már említett levele, melynek elején „der verstorbenen Witwe Christina Engel” — a már elhunyt özvegy Engel Krisztináról ír. így kutatásunkat most már az 1813—1818 évekre szűkíthettük, majd Pécsett nem találván, feltételeztük fivérének, Bálintnak volt plébánosi helyeit, Nagymányokot és Mecseknádasdot, aztán mint földrajzilag legközelebb eső nyomdahelyet Kalocsát, Eszék három plébániájának anyakönyvét, végül az akkoriban működött hat budai plébániát. (Kalocsa, Eszék és Buda úgy került kutatási körünkbe, hogy arra gondoltunk, hátha György nevű fia, aki nyomdász volt, e helyek egyikere ment és magával vitte édesanyját, aki aztán ott halt meg a jelzett időhatárok között.) Sajnos azonban a feltételezett és megkutatott 16 hely mindegyike nemleges eredményt adott. így aztán lényegében nem tudunk határozott választ adni Engelné sorsát illetően, — az 1813-as évet követően. De még nem mondtuk meg, hogy miért ez az esztendő a „titokzatos” év? Nos a tanácsi jegyzőkönyv 1813. évi adataiból a következő hármat emeljük ki: 1813. május 11 -i ülés: Engl (sic!) Christina részére 42 frt 48 kr számlájának kifizetését elrendelik. szeptember 28-i ülés: Jungman Károly nyomdász nyújt be számlát 34 frt 12 kr-ról november 26-i ülés: Knezevits nyomdász számláját rendelik kifizetni, 90,— frt-ot. S ettől kezdve már mindvégig, megszakítás nélkül csak Knezevich nevével találkozunk mind a számlák mind más iratok tekintetében. Mi történhetett 1813. májusát követően? — sajnos, a legszorgosabb kutatások ellenére is csak találgatásokra vagyunk utalva. Meg is kíséreltük több lehetőség felállítását. Az alapvető problémát az jelenti, hogy Pécsett nem találtuk Engelné halálának anyakönyvi bejegyzését. E tény két variációt tesz lehetővé. Az egyik az, hogy mégiscsak Pécsett halt volna meg, talán éppen 1813-ban, el is temették, feltevésünk szerint az Irgalmas templom kriptájába a már ott nyugvó fivére, Ádám mellé. (Kerek tíz év múlva ugyanide temették másik fivérét, Bálintot is!)28 Ez a templom azonban nem volt plébánia s így anyaköpyvezése sem volt. Mi történt Engelnével 1813-ban? 80
