Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei (Pécs, 1973)

Második fejezet

Ezen eseményekhez, amelyeknek már magában véve is súlyos, nyomasztó hatásuk lehetett, számítsuk hozzá a Monarchia közigazgatásának a szellemi életre ható béklyóját: a cenzúrát. II. József, II. Lipót, majd I. Ferenc egyre súlyosabb rende­letéi66 lehetetlenné tették a szellem, a gondolat szabad áramlását. A fentiek ismere­tében tehát alig csodálkozhatunk Enge! könyvmunkáinak megcsappanásán. Engel betegsége és halála A politikai viszonyok kedvezőtlen hatása mellett arra is gondolhatunk, hogy Engel egészsége is megromlott. Sógora, Vizer Ádám fentebb ismertetett 1791-beli levelében ír Engel betegségéről. Jól ismerjük a száz év előtti nyomdászok egészségi helyzetét, amitől számítva alig lehetett egészségesebb a kétszáz év előtt élteké. A fá­ból tákolt szedőszekrények és az ólom pora, a földes, vagy éppen korhadt deszkás helyiség dohos levegője, s az ilyen helyiségben kora gyermekkortól végzett munka bizony hamar megtámadta a szervezetet. A hírhedt nyomdászbetegség, az ólom­mérgezés és a tüdővész viszonylag fiatalon taszította sírba e szakma dolgozóit. Nincs okunk szépíteni rajta: való igaz, hogy a nyomdászok a múltban épp ezen sanyarú életkörülményeik folytán gyakran kerestek „gyógyszert” az alkoholban, holott ez még csak súlyosbította állapotukat, legyengítette szervezetüket. Nem lehe­tetlen, hogy Engel egészségét is az említett általános körülmények és az alkohol közös hatása tette idő előtt tönkre. A Pécs Belvárosi Plébánia halotti anyakönyvében 1795. november 26-i bejegy­zéssel találjuk Engel János József halálát.67 Egy fáradságos, munkában és gondokban telt élet ért véget. Fiatalon a nyom­dászatot választotta Engel hivatásául és amellett ki is tartott. Amikor úgy érezte, hogy elegendő a tudása és akarata, kitartása hozzá, kilépve az egyszerű nyomdász­segéd sorból, a nehezebb, de mégis sok szép reménnyel kecsegtető önállósulás út­jára lépett. Érzett magában ambíciót, talált törekvéséhez pártfogót s mikor éppen a privilégiumot, fő vágyát várta. — elvesztette első feleségét. A csapás nem törte meg. hanem tovább dolgozott és kialakította pécsi műhelyét. Beilleszkedve pécsi életkörülményeibe hamarosan újra nősült s e házasság már bizonyosságot, meg­­állapodottságot is hozott számára. Egymás után születtek gyermekei — sajnos sorra fiatalon el is haltak s ez nyilván súlyos sorscsapásként nehezedett rá. A meg­született hat gyermekéből csak ketten álltak halálos ágya mellett: az ekkor 17 éves fia, János György és a 13 éves Ágnes Anna. velük özvegye, a 44 é\es Krisztina. Engel 22 évig működött Pécsett, mindvégig — munkáiból láthatóan — szorgal­masan dolgozott. A kezdeti mellőzés után Engel lassan a város tisztes polgárává lett, nemes ember, aki királyi privilégiummal rendelkezik, — nem csak egyszerű céhtag vagy iparos. Nyilván megváltozott a vele szembeni vélemény és magatartás, mert éppen élete utolsó évéből ismerünk egy adatot,68 miszerint 1795. november 11-én Pécs szabad királyi város tanácsának tagja. A megbecsülés, — ha csak ekkor is érte — élete utolsó napjaira bizonyította, hogy e város, amelyben több mint két évtizedig munkálkodott, amelynek polgáraival együtt élte át a felszabadulást, s amelynek kulturális rangjához a maga tevékenységével is jelentősen hozzájárult, — valóban befogadta. 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom