Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
IV. Héliochromia, vagy színes fényképezés
nyezett, amelyet azután a színező aranyoldattal változtattak tetszés szerint. A klórezüst papírok megjelenését nagy érdeklődés fogadta világszerte. Az egy oldatban „összevegyített", ún. festő állandósító fürdőket, ettől kezdve, szinte valamennyi hivatásos és minden műkedvelő fényképész használni kezdte. Csaknem minden klórezüst-kollódium [28], illetve klórezüst-zselatin papírhoz [29] egyedi, állandósító fürdőt írt elő a gyártó, amelyet a többinél hatásosabbnak, a képet illetően ártatlannak ítéltek. A „tipikus" fürdő minden esetben 20-25 százalék nátrium-tioszulfátból, 2,5-3,0 százalék ammonium-, vagy kálium-rodanidból, ugyanilyen mennyiségű gyenge hatású citrom-, bőr-, vagy bórkősavból, 1,0-1,5 százalék salétromsavas ólomoxidból, 0,03-0,04 százalék arany-kloridból és -esetleg -3-4 százalék timsóból állott. A celloidin-, illetve ariszto-papírok többsége más összetételű színezőfürdő használata esetén kevésbé szép színeket kapott, sőt alig-alig volt színezhető. Színárnyalatuk több tényezőtől függött. Minél nagyobb volt pl. a celloidin-papír emulziójának ezüst tartalma, annál fokozottabban másolt kék, vagy ibolya színben. A sav mennyiségének növelése mind vörösebb képeket eredményezett. Friss emulziójú papír vörös, az állott mind kékebb képet adott. Ha ammóniákkal gőzöltek, ugyancsak kékes színezetű pozitívot kaptak. „A legszebb és e mellett legáltalánosabban használható papírok" egyikére, a Büchler-féle matt klórezüst-zselatin, ún. Mignon-papírra dolgozott a kilencvenes évek egyik kísérletező kedvű műkedvelője, Kiss Zoltán, és hozzá a celloidin-papírhoz előirt, színrögzítő fürdőt használta, amelyben a képek szép barnás színt öltöttek. Mikor azonban platina-színező fürdőhöz folyamodott, a Mignon-papírra készült pozitívok alapszíne sárgásra, sötétebb részei mély, bamásfekete színűre változtak. [30] A századforduló táján divatba jött színes celloidin papírok (pl. az ún. Mimosapapír) - zöld, kék, sárga és vörös színben - érdekes hatású képek készítésére nyújtottak módot, ugyanis „bizonyos művészi hatásokat" csakis a papírlap színezésével lehetett megvalósítani. Tűz-hatáshoz a vörös, alkonyaiéhoz a narancssárga, holdvilág-hatáshoz a kékes alap szükségeltetett. A hibás, vagy túlerős színt utólag, hosszabb, vagy rövidebb mosással, tetszés szerint javították. [31] A századelőn már közkedveltségnek örvendő platina-képek eredeti, mélyfekete színét az uránium-nitrát színező fürdő - összetételétől függően - világos barnától a csokoládé- és vörösbarnán át sötét vörösig megváltoztathatta. A képek „papírbasüllyedését" úgy igyekeztek meggátolni, hogy előzőleg zselatin-, illetve keményítő (arrowroot)-oldattal kezelték. Az így előkészített papírok közül a zselatinnal kezelt kékesfekete, a keményítővel kezelt pedig barnásfekete színt adott a képnek. Az előhívó mibenléte ugyancsak kihatott a kép színárnyalatára. így a tiszta kálium-oxalátban hívott pozitív bamásfekete, a foszforsavban hívott kékesfekete színt kapott. Amikor a platina érzékenyítő oldathoz higany-kloridot adtak, a másolatok csillogóbbak, barna-szépia színűek lettek. [32] A klór-brómezüst, ún. gázfénypapírok valamennyi papírtípusnál rugalmasabban alkalmazkodtak a negatívhoz. Velük „vékony" negatívról is erőteljes pozitívot, kemény, kontrasztos lemezről lágy, „lefokozott" tónusú képeket készíthettek. Akiket azonban hideg, kékes tónusok elriasztott, és szerettek volna - a témának megfelelően - felvételüknek melegebb, tetszetősebb külsőt adni, a gázfénypapírokkal 177
