Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
révén a „kitétel" ideje lényegesen megrövidíthető. Úgy ítélte meg, hogy e feladatra csak egyetlen ember vállalkozhat a siker reményével: kollégája, Petzval József, a bécsi egyetem matematika tanára, akiről tudta, hogy korábban, a pesti egyetemen, a távcsövek elméletével foglalkozva, sokat töprengett a lencsék szerkezetén. Petzval számára a feladat röviden összegezhető volt, megoldása annál hosszadalmasabb. „Egy kétszeresen összetett színtelenítő lencse kiszámítása - írta később -, ha a korona- és csóuveg gyakorlat által támasztott minden követelményére kiterjed, nemcsak jelentékeny szellemi erőfeszitést, de oly terjedelmes időt is igényel, hogy négy számoló három havi munkáját is felemésztheti." [4] Petzval szellemi erejét misem jellemzi jobban, minthogy ő 1840 májusára már eljutott az óhajtott megoldáshoz. [5] A korona- és flintüveg viselkedésmódját azonban nem ismerte, ezért egy képzett optikus segítségére volt szüksége. így történt, hogy „a homály kamarának javítását Petzval József mathematika professor és (Peter Wilhelm Friedrich) Voigtländer (1812-1878) fija opticus gondolák ki". [6] „Talán egy évvel Daguerre felfedezését követően, Ettinghausen tanár a felől tudakozódott nálam, vajon a különbféle korona- és csőüvegek sugártörő és szórási képességét megszabni tudnám-e. [...] Megemlítette, hogy Petzval tanár elméletben kiszámított egy fényképészeti tárgylencsét, melyet azonban, mielőtt a különbféle üvegfajták viselkedésmódját nem ismerjük, kivitelezni nem lehet. Ajánlólevelével felkerestem hát Petzval tanárt, s kívánságának megfelelve adtam neki elő az üveg, számára szükséges tulajdonságainak tudnivalóit, melyek azután az általam kivitelezett két lencsekombináció számításaihoz alapul szolgáltak." [7] Petzval tudta, hogy nagyobb fényerőre csak kétféle módon tehet szert: megnagyobbított nyílással, vagy a gyújtótávolság, illetőleg a kép kicsinyítésével. Mindkettőhöz azonban ugyanaz a megoldás vezet el, vagyis ha egy helyett két, vagy több gyűjtőlencsét használ, s ha kell, akár a közvetlen érintkezésig egymás mellé helyezi őket. Ez azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlen, mert a szorosan egymás mellé helyezett lencsék - csak ha lapos üvegként hatnak - csupán a végtelenben alkotnak tökéletes képet. A lencséket tehát tetemesen szétválasztotta, különben - kis távolság esetében - az objektív hatásának a lapos üvegéhez mindinkább közelednie kellett volna. A lencsék szétválasztása minden egyes lencsetag színtelenítését követelte meg, eleget téve ezáltal az akromatizmus (színtelenítés) követelményének. így minden, különféleképpen színezett kép egyazon helyre esett, és egyenlő nagyságú volt. Elmélete nyolc feltételének teljesítéséhez ugyanannyi optikai elem (hét lencsefelület és egy távolság) kellett. Az eljárás lehetővé tette, hogy az első színtelen lencse két alkotórésze - összeragasztva - közös felületet képezzen, miáltal három lencsefelület keletkezett. A hiányzó négy felület előállítása viszont megkövetelte, hogy a második lencse alkotórészeit szétválassza, noha ez fény veszteséghez vezetett. Petzval elmélete - Voigtländer kivitelezésében - három akromatikus lencserendszerből alakítható, két különféle, kettős, egy arckép- és egy tájkép-objektívet eredményezett. [8] A két objektív elülső - kétszer domború, korona-üvegből, illetve sík-homorú, flint-üvegből készült, ragasztott akromát [9] - lencsepárja megegyezett, míg a tájkép-objektív hátulsó, légközű akromát [10] lencsepárja egy kétszer homorú, 98
