Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
szemer szikenyiblagból (:nátrium-jodid) és nyolc szemer ammonbiizegből (:amonium-bromid) állították össze. [14] Buda Elek (1813-189?) - Kornishoz és Veresshez hasonlóan - „az iblany-büzenyes gyapmáz" (azaz a jód-bróm kollódium) elkészítésére eljárást dolgozott ki még az ötvenes évek folyamán, „Javallata" Anton Martin és Tömösváry László szakkönyveiben egyaránt szerepelt. Buda gyapmáza elkészítéséhez 5 rész vízment borszeszt, 5 rész égényt, 6 rész nyers gyapmázat használt, és ehhez 13 rész ammoniblagból, 4 és 1 /2 rész hamanybüzegből (:kálium-bromid), 122 rész, 36 fokos borszesz oldatából adott hozzá. Előhívószere lepárolt vízben oldott pirgubacssavból (:piro-gallus sav) és jégecet elegyéből állott. [15] „1871- és 72-ben hazánk erdélyi részének 1/3-át vettük le. [...] A képeket, 144 db-ot, a bécsi nemzetközi kiállításon állítottuk ki - emlékezik Veress Ferenc -, s mert száraz eljárással valának készítve, nem vala versenyzőnk." [16] „Az országban, úgy hiszem, mi voltunk Dr. Wartha Vincze (1844-1914) tanárral az elsők - írta Dr. Konkoly Miklós ógyallai csillagvizsgáló tulajdonos -, kik száraz lemezéket magunk készítettünk. Én később az eljárást úgy változtattam, hogy kollódiumot Obernetter módja szerint emulzifikáltam a szükséges mennyiségű ezüstsóval, s a kollódiummal leöntött lemezt nem 'ezüstfürdőben' áztattam, mint az rendesen szokásban volt, hanem jódkáli oldatban. Ilyen lemezekkel készítettem Észak-Németországban képeket 1876 július utolsó napjaiban, midőn a lemezeket áprilisban öntöttem. Az előhívás csak novemberben történt, s a képek jók voltak. Sőt 21 hónapos, ily módon készített tannin-lemezekkel is csináltam akkorában jó képeket [...]", csakúgy, mint Déchy Mór (1851-1917), „magánzó Budapestről", aki a Himalája-csoportot fotografálta 1877-ben rájuk. [17] „Az ötvenes évek végin, 'Taupenot' (nyomán), jodcollodiumos réteg praeserválására tannin, gallussav vagy pyrogallus tartalmú folyadékot használtunk. [...] A sokféle szerves, un. 'sensibilator' közül, melyeket rendre megkísértettek [...], a tannin (vagy csereny) bizonyult be a legjobbnak. [...] A jodccllodiummal behúzott, és ezüstoldatban fürösztött, majd gyönge (1:100) tannin oldattal beöntött [...] lapok a közönségesnél mintegy ötszörié érzékenyebbek." [18] „A lemezek magatartása más lesz - állapítja meg a nyolcvanas évek elején A. Molnár István -, ha azokat cadmium- vagy zink-sókkal készített kollódiummal vonjuk be, mert ez esetben sokkal érzékenyebbek a fény iránt [...]." [19] Rottmann Farkas jód- és bróm-kadmiumot tartalmazó kollódium emulziója „három évig is folytonos jóságban használható". [20] Veress Ferenc viszont a legkiválóbb minőségű jódkollódiumnak a Liesegang-féle jódlíthiumos keveréket tartotta. „Mi a legjobb líthiumot Liesegang doctortól kaptuk Düsseldorfból [...], üvegcsőbe forrasztva. [...] A líthiumsóval érzékenyített jodcollodium érzékenységét évekig megtartja." [21] A fényképezés iránt tanúsított érdeklődés a nyolcvanas évek elején a művelt nagyközönség körében is növekedett. „Ez érdeklődés kielégítésére vállalkozott a természettudományi társulat, midőn Dr. Ring Ármin-t (1850-1888) a fényképészetről tartandó felolvasással és néhány kísérlet bemutatásával bízta meg, a mi természettudományi estély alakjában a fővárosban közelebbről meg is történt. A felolvasó 40
