Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)

I. Eszközök és eszközhasználók

ország kivételével - Európa-szerte szinte ismeretlen maradt. Csupán a nyomában születő újabb eljárások közzétételével, amelyek a szabadalmi korlátozás feloldását eredményezték, jött divatba a talbotípia, kezdett elterjedni a pap ír kép. A szépnyomtatást F.A.W. Netto 1842-ben megjelent műve tette népszerűvé a német nyelvű országokban és újabb, 1845-ös, illetve 1847-es kiadásai révén vált ismertté Magyarországon is. [10]

„A pesti Tigris szállóban 1843-ban megjelent három angol [...], akik a londoni Talbot találmányát, a papirosképek mikénti készítését ismertették." Jó néhány külföldi vándorfényképész megfordult később is Magyarországon, követőkre mégsem találtak 1846-ig. [11]

1846-ban azonban „Kramolin Budán - írják a Helyi hírekben október 17-én - régóta kísérletezik papírra vinni a fény-képeket, és ebben nem csekély eredményeket ért el. Arczképei kifejezetten hasonlatosak s a művelet csekély költséggel jár. [...]" [12]

Eszerint Kramolin jó ideje „rejtegette" tevékenységét, és a hír közzététele után sem óhajtotta felfedni titkát. A tökéletesség igénye, vagy egyéb tényező motiválta-e cselekedetét, nem tudni.

Kramolin Alajos (1812-1892), „helybéli születésű" [13] budai lakos 1832-ben szerzett gyógyszerész oklevelet a pesti egyetemen. A fényképezésről először valószínűleg annak a Magyar Királyi Természettudományi Társulatnak ülésén (talán éppen Jedlik előadásában), mint annak tagja, hallhatott, de amelyet 1844. július 23-án „odahagyott" [14],

A talbotípia oly annyira ismeretlen volt a korabeli Pest-Budán még 1847 februárjában is, hogy az „arcképezés ezen új módjának" felfedezését, amely „minden tekintetben minden eddig ismertet fölül múl", a helybeli lapok Kramolinnak tulajdonították. Csak a tájékozatlanságból táplálkozó lelkesedés ragadtathatta oly túlzásra őket, hogy azt állítsák, „midőn még az angol Talbotnak sejtelme sem volt ezen találmány felől, már Kramolin úrnál csaknem be volt végezve. Bizonyságul szolgálhat ennek azon körülmény, hogy Kramolin úr képein nyoma sincs azon barnaságnak, mely Talbot módszerét jellemzi." A beszámoló írója láthatta Kramolin egyikmásik arcképét, hisz ismeretük nélkül aligha állíthatta volna, hogy azok némelyike „ugyanazon hűséggel, mellyel ezelőtt Daguerre ezüstlemezein, jelennek itt meg [...] a papíron, s még műértő szemek is nagyon hasonlónak találják azt az aczélmetszvénynyel." [15]

Kramolin - a képei iránt megnyilvánuló érdeklődés ellenére - 1847. júniusában Keletre (?) utazik „a papírra készített daguerrotípiával [...] remélhetőleg szerencsét csinálni". [16] 1848 februárja azonban már ismét itthon találja - ahogy ezt a Szabad Királyi Buda fővárosa 1848. január 10-én tartott tanácsi jegyzőkönyve 215. sz. polgárlevelének bejegyzése igazolja - az újdonsült budai polgárt, aki „a jövő évnegyedben" szándékozott „megnyitni, az Attila utca legforgalmasabb oldalán, minden igényt kielégítő gyógyszertárát". [17] 1849-ben Horvátország különböző helységeiben töltött hosszabb időt, ahol a fényképezésből élt meg. Maije Griller-Vancas Varasdon készült és A. Kramolny néven szignált színezett talbotípiája tanúskodik e látogatásról. [18]

28