Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
szögből fotografáljon, amelyből az esemény jellegzetessége első rápillantásra megviláglik. Három, különböző méretű, lemezkazettás géppel dolgozott. Zömében kontrasztos, széles tónusskálával rendelkező, fényes, fekete-fehér másolatokat csinált, képei küllemükben is csak rá emlékeztetnek. 1908-ban fényképeket készít a Nemzeti Lovardában tartott cselédgyűlésen, megörökíti a képviselőházba bevonuló rendőröket, annak feloszlatása alkalmából. Ide tér vissza ősszel, amikor tüntetők árasztják el a Parlament előtt fekvő teret, általános választójogot követelve. 1910-ben kilakoltatott családok tiltakoznak az utcán tanyát verve. Kétségbeesett lakók gyűléseket rendeznek a lakbéruzsora ellen. 1911-ben az általános és titkos választójogért tüntetnek újra a Szépművészeti Múzeum épülete előtt. 1912-ben a tömeggel vonul fel ugyanezért a Nemzeti Múzeumhoz, majd követi a menetet a városligeti ezredéves emlékműhöz. A lapok viszonyát a fotográfusokhoz az jellemezte, hogy az utóbbi kopogtatott az előbbiek ajtaján, és vagy fogadták, vagy nem. Fordulópontot Az Amatőr kezdeményezése jelentett, amely „a jó kamarák és elsőrangú szakerők" egész kis hadseregét állította sorompóba 1910-ben avégett, hogy „az ember repülésének hazánkba való csoportos bemutatásának minden érdekes momentumát megörökítse". A 25 tagból álló gárda - karján a fotóriporter [39] feliratú karszalaggal-várakozáson felül teljesítette a rábízott feladatot. Balogh Rudolf, a Vasárnapi Újság,,fotóillusztrátora", Székely Aladár fotóművész [40], Bing Gyula, Fischer Oszkár és mások, tíz napon keresztül számos olyan felvételt készítettek, amelyet azután a hazai és külföldi „képes világlapok" is leközöltek. [41] Mindennapi életünk apró mozzanatai Egy korszakról éppúgy vallanak hétköznapjai, mint nagy fontosságú eseményei. A jó riporter, aki látszólag sétál, szemlélődik, a pillanatból merít ihletet, ismerkedik meg rajta keresztül egy számára nehezen tettenérhető világgal. A valóság néha képlékeny anyag, de néha szilárdan ellenáll. Az ember nehezen tűrte még a századforduló után is, hogy hétköznapjaiban, akaratán kívül és beleegyezése nélkül, fényképezzék. A szegénység különösen szemérmes, nem hivalkodó. A munka pedig éppenséggel minden nyilvánosságot nélkülöző, napi elfoglaltság. Távíróoszlopokat szerelnek egy budapesti ház tetején. Leveleket osztályoznak a főpostán. Ruha-vásár a Dohány utczában, Káposztavásár a Dunaparton, Hangyatojás kereskedő a Városház udvarán. Erdélyből érkezett vászonárusító üzleti ügyben tárgyal. Pillanatok az utca életéből, ahogy Müllner jártában-keltében látta. Piac a Városház előtt és Piac a Dunaparton a Ferenc József hídtól északra: panorámafelvételein Balogh Rudolf ezt egész másképp tudja érzékeltetni, mint pályatársai, a leszűkített képtér követelményeihez igazodva. Lakótelep, Bérház, Folyosó. Egyszerű emberek létének szürke, elhasznált keretei. Akik Közkonyhán étkeznek, aNépháza bölcsődéjébe adják a gyerekeket. A gyerekek számára az Óvoda külön világ, a Homokozás korai álmok gyors szertefoszlása. Nagy Gizi ezekre a pillanatokra kíváncsi. Erdélyi Mórhoz hasonlóan, aki ismét új 283
