Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
A fotóriport születésének évtizede A fotóriport a fényképezés és a sajtó találkozásából született. A sajtó korábban nem látott nyilvánosságot biztosított a fotográfiának, a fénykép viszont oly eleven erőt vitt a lapokba, amelynek addig nem volt megfelelője. Hibái, inkább hiányosságai azonban mindkettőnek voltak. A sajtó kezdetben nem tudta megfelelő, jó minőségben reprodukálni a fényképet, a fotográfia eleinte - azaz az 1880-as évek végéig - nem tudta mozzanatában megragadni az eseményt. A pillanatzárak, az érzékeny, brómezüst-zselatin lemezek elterjedésével a helyzet néhány év alatt megváltozott. A kilencvenes évek elején megszületik a magyar fotóriport, létrejön a reprodukálás és a gyors eseményközlés feltételrendszere. A fotóriport átformálja a képes sajtót. A legnépszerűbb hetilap, a Vasárnapi Újság arculata megváltozik. A metszeteket felváltják a fényképek. Széles olvasóréteg ismerkedik meg az események új fajta ábrázolásával, a korábban divatos, fényképek után készült illusztrációk elnagyoló bemutatás-módjával az aprólékos és élethű látleletet szembehelyezve. Egész riportememzedék nő fel szinte a semmiből egyik napról a másikra. A bizonytalan egzisztenciát ígérő, még ismeretlen foglalkozásért egyetlen képviselője sem meri azonban feladni korábbi, biztos megélhetést jelentő foglalkozását. Ki műtermi fényképész, ki rajzoló, ki festőművész, ki pedig tisztes foglalkozású, a fényképezést csak kedvtelésből űző, un. amató'r [22], akik azonban mindannyian megsejtik azt a lehetőséget, amelyet ez az új foglalkozás rejt magában. Majd minden városban „riporternek állnak" a legnevesebb műtermi fényképészek, és kellő felszerelés, háttér (laboratórium, képzett segédszemélyzet) birtokában, eleinte uralják is azt, a képzetlenebb, gyakorlatlan műkedvelőkkel szemben. Pesten Ellinger Ede [23] és Klösz György [24], Aradon Ravasz Imre [25], Pécsett Zelesny Károly [26], Szegeden Letzter és Keglovich [27], Kolozsvárott Dunky-fivérek [28] követik fényképező készülékükkel a gyorsan sorjázó eseményeket. Az évek folyamán lassan, de mind erőteljesebben kiválik közülük egy, s kerül az élre: Erdélyi Mór. Hozzá hasonló riporteregyéniség nincs a századvég fotográfiájában. [29] A sok apróbb, politikai, társadalmi esemény közül három emelkedik ki jelentőségében, és vonzza természetszerűen a hazai fotográfusokat: 1892-ben a koronázási emlékünnepély, 1894-ben Kossuth temetése, végül 1896-ban az ezredéves jubileum ünnepségsorozata. 1892. június 6-án jubileumi koronázási ünnepséget tartottak Budapesten. Az esemény hivatásos és műkedvelő fényképészeket - a korábbinál jóval nagyobb számban - egyaránt megmozgatott. Az első olyan eseménynek számított hosszú idő óta, amelyről különböző helyszínekről és különböző időpontban több fényképész is tudósított, egy-egy részletből összeálló, képes krónikát nyújtva a közönségnek. Szenkirályi Antal egymaga 40 felvételen rögzítette a „diszband" mozgását. Az Andrássy-úton, a Diadal-kapunál Mai és Társa fogadta a Várba tartó menetet, a budai Lánchíd-téren Weinwurm Antal és dr. Kéry István várta gépével. A bevonuláskor, az Albrecht-úton, dr. Baló Géza fotografált. A menet útközben elhaladt Kozmata Ferenc kamarája előtt, majd a királyi palota udvarára érkezvén, Erdélyi Mór felállított masinájával találta szemben magát. Június 9-én, az ünnepség végez-280
