Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
84-ben gyorsfelvételeket készít Konstantinápolyban, s oklevelet kap értük a török szultántól. Déchy 1888-ban beutazza Boszniát, a Drina völgyében, Fócsán, a Maglicsi-tónál fotografál. Lovag Bolberitz Oszkár és Henrik képein A római hidat látni Mosztúrban, Herczegovinai czigányfiúkat, a Saric mecsetet. Lóczy Az alprefektus házát fényképezi Kampinében, előtte a tisztviselővel és fiával, majd teljes családjával. Strausz Adolf (1854-?), a Keleti Kereskedelmi Akadémia tanára és hírlapíró, többször megfordul Macedónában, Észak-Albániában, Montenegróban. Felvételeiről 1888-ban megjelent kötetének rajzaiból alkothatunk képet. 1890-ben Macedóniában a liga vezérei állnak gépe elé, 1891-ben Bulgáriában női viseleteket örökít meg, valamint Szófia városképét .[27] A szerb királyság fővárosa az úticélja Divald Károlynak és Monostory Györgynek a kilencvenes évek elején. Először a királyi kastélyt keresik fel, innen a piacra, Konak parkjába, a székesegyházba vezet útjuk. Hazafelé tartva, több helységben megállnak és fotografálnak. [28] A magyarság eredetének, múltjának máig izgató kérdése a XIX. század jó néhány elméjét is foglalkoztatta. Sokak romantikus fellángolását ellensúlyozta azoknak a kutatóknak higgadtsága és megfontoltsága, akik ezt az összetett, sok fáradságot és kudarcot ígérő vizsgálódást nem rövid távú, ünnepet előkészítő diadalmenetnek, hanem munkaprogramnak tekintették, amely átgondolt szervezést és kivitelezést igényelt. Gróf Zichy Jenó' (1837-1906) is ez utóbbiak típusába tartozott. „Utazásaimnak célja - írta 1895-ös programtervezetében - nem az volt, hogy a magyarság nyomait legott összegyűjtsem, hanem csak az, hogy megismerjem a helyi állapotokat, általános impressziókat gyűjtsék a Kaukázus népeiről." Az 1895-ös, első út kiindulópontja Ogyessza volt. Itt várta Zichyt és társaságát az ott élő Déchy Mór, a Kaukázus kitűnő ismerője. Május 6-án szálltak tengerre és másnap Eupatoria kikötőjében ébredtek, ahol Zichy már 1856-ban megfordult Széchenyi Béla és Ödön társaságában. 9-én irány Novoroszijszk, majd vasúton tovább a „Cserkesz-földre", a Fekete-tenger keleti partvidékére. Június 27-én már Dargoiakban látjuk Zichyt, Dagesztánban, a Kizil-jári hegyen, parafakalapban, botjára támaszkodva, tarkóját fehér vászonkendő védi az erős napsütéstől. Mellette áll, illetve ül két szakállas, kucsmás vezetője. Előttük a földön teáskanna, nyeles fatálban étel. 1896 elején, második útján, kalandozását kiterjeszti a közép-ázsiai Bokharára és Szamarkandra [29] is, eljutva egészen Perzsiáig. Bokharában Kokan kánja, egy Tiirkmén házaspár, Perzsa eredetű arab, Ittdiai lány, Tiirkmének és egy „hűvös társaság", Középázsiai embertípusok állnak kamerája elé. A városról is 5 felvételt készít, megörökíti A Tamerlan mecsetet. Az emír zászlósai engednek kérésének, és társaságában levétetik magukat. A két ülő, turbános férfi mögött furcsa kontrasztot képez a kopaszodó, eltérő öltözékű Zichy, háromnegyedes kabátjában, amint éppen kezét csípőre teszi. Perzsiában jelen van egy kivégzés előkészületeinél. Egy pincében vetkőztetik a kivégzésre váró elítéltet. Előtte a földön már egy hulla hever. Mellette, hátra kötött kézzel, másik vár sorára. A hóhér egykedvűen szemléli őket, emelt bárddal. [30] Harmadik ázsiai útján sem „délibábos mesék után" járt, hanem „kritikailag 266
