Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
gyár Bene Benedek, gépészmérnök-feltaláló, A pesti magyar kereskedelmi bank, A Tekhnológiai Iparmúzeum új palotája Klösz György képén a helyi sajátosságot megörökítő felvétel, mint Besztercze város dísze. 30Mtr magasra menő szökőkút Anszel József fotóján, csakúgy, mint a mindennapi élet keretét szolgáltató építmények (Huszka József Székely kapu, Festett domború díszítményű székely ház és kapu Deresen című) képei. [16] Mindez persze abban is magyarázatát leli, hogy Magyarországon rendkívül kevés volt a megőrzésre érdemesnek ítélt, műemléknek számító épület. A templomokon kívül jószerivel csak a kastélyokat, nemesi udvarházakat tekintették az ország megörökítésre érdemes kulturális örökségének. Ez a szemléletmód tükröződött a Magyarország kastélyai című sorozatban is, amelynek lefényképezésére oly sok pénzt és energiát áldozott Klösz György. „Jelen fénykép-albumban - írta elöljáróban - hazánk legszebb kastélyainak képeit gyűjtöttük össze, hogy azt a párizsi világkiállításon az egész müveit világnak bemutassuk." A sors iróniája, hogy ennek bírálóbizottsága mégsem Klösz, hanem Erdélyi pályaművét (épületfelvételeinek koszorúját, benne A magyar állam ezeréves fennállását megörökítő, csodásán beállított és plasztikusan kivitelezett hét vidéki emlékmű képével) díjazta aranyéremmel, míg Klösznek csak bronzérem jutott. [17] Pedig nemcsak képeinek kivitelezése bámulatra méltó, de az album minden oldaláról érzékelhető, átgondolt programszervezése, módszeressége, egy szóval az a következetesség is, amely valamennyi felvételéről érződik, és amely egységgé formálja e számtalan helyszínen fotografált képanyagot. Klösz valamennyi építményt gondosan, a helyszínen tanulmányozott, és a rájuk legjellemzőbb nézőpontból örökítette meg őket. Hol elölnézetből, a főhomlokzatot (Gödöllő, Mácsa, Fiume, Kis-Marton, Eszterháza, Homonna, Magaslak-Élesd, Keszthely, Pusztaszer), hol hátulról (Tőke- Terebes, Csongrád-Mágocs, Nádasd-Ladány), megint másutt oldalról (Parnó, Mosgó, Gács). Sok helyütt a képkivágást nem szűkítette le a homlokzatra, hanem távolabbról, környezetében ábrázolta a kastélyt (Pozsony, Rátót, Beodra, Tisza-Dob, Tó-Almás, Marton vásár). Van, ahol ez, az építmény sajátságát jellemző elem nem a homlokzat, hanem a kastély-mauzóleum (Szentesgát), egy bástya (Nyitra, Fraknó), a park, amely körbeöleli (Sárok-Újfalu, Bogát, Tamócza). Fotóinak esztétikai értékét igazán akkor értékelhetjük, ha összevetjük képeit a korszak egy-egy jeles fényképezőjétől származó, hasonló témájú alkotással (Ellinger Ede Az alcsuthi kastély főbejárata, Bohus László A világosi Bohus-kastély, Divald Károly-Monostory György Kastély, Bodzás-Újlak, a Dunky-fivérek Báró Wesselényi Miklós kastélya Zsibón, középrész, hol a ravatal felállítva volt, Lóczy Lajos Kastélyhomlokzat Nagy-Czenken című fotóival). [18] Klösz eme vállalkozásával a város- és épületfotográfia újabb korszaka zárult le. A templomok, síremlékek, nagy múltú közintézmények már nem vonzzák oly számban a fotográfusokat, mint azelőtt. S noha ezek a képek nyomtalanul nem tűnnek el a következő évtized fotográfiájából sem - amint ezt Weinwurm Antalnak a Műcsarnokról készült sorozata példázza -, a tematika, a gazdasági-társadalmi élet változásának tükörképeként, megújul. Ennek kézenfekvő jelei éppen Klösz György életművében tapasztalhatók. Budapest Dunabalparti szegényháza, A VII. kér. nyári utczai elemi iskola, Az Aréna úti kocsiszínek, A Pálffy utczai központi kazánház, 254
