Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
Az immáron két évtized óta életképesnek bizonyult irányzat sikersorozatát újabb közreműködők gazdagítják 1874-ben, illetve 1878-ban, a Párizsban rendezett kiállításokon. A korábbin Rupprecht Mihály, a későbbin Ravasz Imre, Doctor és Varságh vesznek részt - utóbbiak ökörcsordát, gulyásokat és gémeskutat is bemutató sorozattal -, de az igazi megméretést az 1885-ös budapesti országos kiállítás jelenti. A nagyszebeni Asbóth Kamilla erdélyi szász népviseletei „ezen uj műfaj szép terjedéséről tettek tanúságot". A temesvári Kossak József Magyar mosónők, Pusztai vándorczigányok, Eredeti bolgárok Vingán, Bánáti román lányok című képei viszont „mind egy-egy győzelmi jele az ujabbkori fotográfiának". Rupprecht Mihály és Zelesny Károly hasonló képein ellenben „a háttereket nem lehetett kelő distanciába helyezni az alakoktól, s így azok plasztikus kidomborodása" nem valósulhatott meg. „Az ilyen képeket nem kellene műteremben készíteni, hanem a szabadban." Zelesny megfogadta a tanácsot. Későbbi felvételei - Hegyaljai menyecske, Nagyvátyi menyecske és öregasszony, Szt.-dienesi nők viselete - már zömében szabadban készültek. [55] Mária Terézia főhercegnő 1888-as magyarországi körutazása során, ahol módját ejthette - így Veress Ferenc műtermében is - „népviseleti felvételeket eszközölt, saját kezűleg állítván fel a fényképező gépet, s rendezvén el a csoportokat". Nemcsak gyakorolta a fényképezést, de terjesztette, sőt divattá tette főúri körökben. A nyolcvanas évek végén hivatásosok és műkedvelők egyaránt nagy kedvvel járják az országot, és örökítik meg a fényképeken korábban nem szerepelt vidékek lakóinak viseletét. Strommayer sárközi, őcsényi menyecskéket keres fel és fényképez le Tolna-megyében. Az újvidéki Singer József Montenegróban dolgozik. Lojanek János képein Berettyómelléki magyar legényt, Szalontai kanász-fiút és Kenyérvivő asszonyt láttunk. Weinwurm különböző vidékekről összegyűjtött Gyermekalakokat jelentet meg. A műkedvelők közül Futtaky Gyula Görgény-vidékén a szent-imrei románokat, petelei szászokat állítja gépe elé, Dr. Jankó János néprajzkutató pedig a kalotaszegi magyar lányokat és asszonyokat. Az 1890-es műkedvelő fényképészeti kiállításon Ravasz Oszkár, tartalékos hadnagy Turócz-megye, Őreit Lajos, nagyszebeni tanító Szeben-megye román és szász, Lóczy Lajos, egyetemi tanár Abrudbánya, Paulis román népviseletét mutatja be. [56] Mertens Thüringiai parasztlakodalma - amely „a távlattal felvett fotográfiai csoport első sikerült kísérletének tekinthető" -, Plohn Illés és József „pusztai képei", Stern Miksa lefotografált trencsén-megyei népviseletei „színezett Cabinet-képekben" az ezredéves kiállításon sem szűnő érdeklődés tárgyai. A szegedi Keglovich Emilnek az 1900-as párizsi világkiállításon platinotípiákban bemutatott viseletképei - a szigorú kritikus, Robert Demachy szerint - azonban csak a rossz minőségű acélmetszetekre emlékeztettek, holott témájuk ennél színvonalasabb feldolgozást igényelt volna. Igaz, az ízlés sokat változott ezekben az években világszerte. A műkedvelők - így a Mezőkövesdi családot Van Bosch-papíron ábrázoló Koronghi Lippich Emil - egy-egy téma igényes feldolgozásának példájával szolgáltak, s e tekintetben csak a rangosabb hivatásos fényképészek vehették fel velük a versenyt. Erdélyi Mór például, akinek a MAOSZ 1908-as országos kiállításán „80 ethnográfiailag és fotográfiailag is értékes" képe került falra. Amit ő közel húsz esztendő alatt „különösen 235
