Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
fej „zárt féltónusban, a többi rész, a ruha és a háttér vázlatszerü, vonalas modorban" történő ábrázolása, amelyet utólagos beavatkozással, a negatívon, vagy a pozitívon végeznek el. [49] Azok egy része, „ akik nálunk az uj irányban kezdtek dolgozni, egy-egy sablont öltöttek fel és utánoznak most már modern irányban". Míg pár évvel ezelőtt az volt a jelszó, hogy „tessék mosolyogni!, a tízes években „foltokban és dekorativ elrendezéssel dolgozik a jellembuvár". Néhány éve még az élethűség, a díszlet, a méret és a karton volt a döntő, „ma a rózsaszínű felhőket kell megfizetni, preraffaelita módon befestett hátteret, a drapériákat, amelyek úgy omlanak le a rőt hajú milliomosnő mögött, mint a Romney-portrékon". Már nem „súlyra megy a játék, hanem eleganciára, sikkre, és [...] a modem gesztusok sehol sem találnak oly könnyed és gyors megértésre", mint itt nálunk. [50] Magyar pórleányok, bánáti románok, erdélyi szászok „Valamely vidék és néposztály viseletének másolatai" szoros értelemben ugyan a portréfotó műfajába tartoztak, mégis, igen rövid idő alatt elkülönült ezen belül a viseletkép, sajátos kategóriát képezett, amely évtizedeken át fényképezőink tevékenységének ha nem is számottevő, de jelentőségében mennyiségén messze túlmutató részét alkotta. Annak a szellemi áramlatnak a tükröződése volt, amely a nemzeti tudat alakítását célul kitűzve, a magyar népélet és viselet tanulmányozásának, értékeink őrzésének és mentésének feladatát éppúgy hivatásának tekintette, mint a hazánkban élő nemzetiségekét. Varsányi János pesti mérnök az 50-es évek elején szüntelenül járta az országot, hogy „jeles fényirati készüléke segélyével" megörökítse viseleteinket, az évtized közepére becses gyűjteményt halmozva fel e képekből. A Kassán letelepedett Róth Imre viseletbe öltözött nemzetiség-típusainak egyszerűséggel és bájos naivitással ábrázolt portréi láttán először figyelt fel a külföld Párizsban Magyarország etnikai sokszínűségére. [51] Jóval részletesebb képet adott az 1862-es londoni gyűjteményes (világ-) kiállításra küldött anyag. Jankó Vince kiállítási biztos felhívására többen ajánlkoztak. Marton Antónia Pestről 3 képet -„egy népviselet Pest környékéről s kettő a pesti urviseletekről" -, Bende József, óbecsei plébános 1 képet „a tiszai koronái kerület népviseletéről", Vidats István gépgyára Pestről ugyancsak 1 képet - „a gyári iparosok viseletéről" -, Keserű Bérczy Ilon Félegyházáról 1 képet - „a jász-kun viseletről " -, gróf Zichy Edmund 1 képet - „az uradalmi cselédviseletről, két bérest és egy számadó juhászt ábrázolva, az egyik béres villával, a másik kaszával ellátva" -, Fischer István Győrből 1 képet - „a győri hajósné életéből" -, Pap Amália a Veszprém megyei Iszkázról 1 képet - „a somlói népviseletről" - ajánlottak fel. A magyar anyag összeállítójának sikerült Tiedge Jánost is megnyernie, olyan kikötés mellett, hogy 100 népviseleti képet készít, Magyarországot beutazván, „a levételeket a helyszínen teljesítve". Útját az Alföldön kezdte meg, Cegléden, Nagykőrösön, Kecskeméten, Félegyházán egy-egy, Szegeden két, Szabadkán és Kis-Zomborban 233
