Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
VII. Az objektív látásmódja
senki sem térhet ki a jövőben ennek következménye elől. A politikai és tudós testületekben meggyőző folyamat indul el, amely a magyar politikai-társadalmi élet vezető rétegének fényképi megörökítését szorgalmazza, majd eredményezi. Az úttörő e téren is Simonyi Antal. Az 1861-es országgyűlés felső- és alsóházának 384 tagját fényképezi le, a Deák Ferencnek átnyújtandó, díszes „fényképcsarnok" számára. A tisztelt ház tagjai 1865-ben - Eötvös és Sennyey felhívására - ismét „fényképezkedni" mennek, ezúttal Schrecker Ignác műtermébe. A képviselőházi album címlapján - ki is lehetne más - Deák Ferenc portréja díszelgett, és 100 illetve 200 képből álló változat is készült belőle. A honatyák érdeklődésére jellemző, hogy Borsos és Doctor 1866-ban megismétli a „képviselőházi műveletet, a méltóságos felsőház és t. képviselőház" 350 tagját fotografálva le. „A hiányzók megjelenése kéretik." Végül 1867-ben ismét Simonyin a sor: ezúttal 55 képviselő kerül „lencsevégre". [19] 1864 februárjában 4 napig tartó vásárt rendeztek Pesten az alföldi szűkölködők javára. Az ún. ínség-bazárt Batthyány Lajosné kezdeményezte a magyar gazdaasszonyok egyletében. A bazár hölgyei beleegyeztek, hogy a bazár „egy fényképi albumban is megörökíttessék". A Bazár album - díszes kiállításban - Schrecker Ignác képeivel még ugyanazon évben napvilágot látott. A hasonló jellegű, 37 képet tartalmazó Magyar hölgy-füzér emlékkönyvet a fényképész az 1873-as bécsi világkiállításon mutatta be. Báró Eötvös József kezdeményezte a Magyar akadémiai album munkálatait is, amelynek elkészítésére ugyancsak Schrecker kapott megbízást 1865-ben. Az akadémia palotájának ünnepélyes megnyitására készülő, 250 fotóból álló albumba néhányan képet küldtek magukról, de a tudós társaság tagjainak java részét Schrecker fényképezte le, s a kisebb-nagyobb másolatban elkészült képekből kiállítást rendezett a Tigris-fogadó termében. Schaffer és Réty Hazánk országbíráinak arcképcsarnokára nyitott előfizetést 1865 februáijában. Az első, 6 darabból álló „gyűjteményt" március 30-ra ígérték, a tiszta jövedelem egy részét pedig az írói segélyegylet javára kínálták fel. A Nemzeti Színház tagjai - ugyanezen év májusában - Canzi és Heller műtermét keresték fel, hogy képeikből albumot állíthassanak össze, és a tiszta jövedelem „20 száztoliját" csekély fizetést élvező kollégáiknak ajánlották fel. [20] A főváros életében nevezetes eseménynek számított Simonyi pazar fénnyel berendezett fényírdájának 1871. júniusi megnyitója a Sebestyén-tér és a Zöldfa-utca sarkán, az „Ybl terve után kivitt fantastikus" épületben. A műterem homlokzatát „oly óriási üvegtáblák képezték, melyekből egy hat mázsát nyomott". Maga a műterem a legnagyobbnak számított ekkor Pest-Budán, és a kor valamennyi vívmányával felszerelték. Szebbnél szebb tájdekorációk alkottak hátteret, s a temérdek bútor, kellék szinte színpaddá varázsolta a műtermet. [21] Világszerte megújulnak ez idő tájt a műtermek, és nálunk is - Simonyin kívül - sokan töprengenek, miként lehet a fényképcsamok csinos elrendezésével, sziklák, szalonba illő kerevetek, dísztárgyak felhasználásával olyan környezetet teremteni, hogy a „feszesség elsimítassék", a modell megtalálja otthoni környezetét, kertje, parkja hangulatát. A műérzék vezeti a fényképészt műtermének ízléses elrendezésében, a hátterek, bútorok „tapintatos" összeválogatásában; függönyök, „ellenzők" alkalmazásában, amelyekkel 226
