Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
V. Fényképészet és társadalom
1865-ben, amelyek a külföldi fővárosok műtermeiben fotografáltakkal is kiállották a versenyt. [10] A magyar származású Victor Angerer (1839-1894), a híres bécsi fényképész, Ludwig Angerer (1827-1879) öccse - Gévayval társulva - a Váci és Régiposta utca sarkán nyitott „nagyobbszerü fényképészeti termet" május 20-án, neve vonzerejében reménykedve. Licskó János fényírdájában mindössze 1 forint volt az ára 4 darab vizit-képnek. Zitterbarth Mátyás, Raikovics és Prager Budán, Louis és Társa, valamint Kon Izsó (Barabás üzletét átvéve) Pesten lép a versenybe. Kon korábban 3 éven át Párizs „legelső fényirdai műtermeiben", majd Bécsben Hanfstánglnél, „mint Operateur" működött [11], miáltal képesítve érezte magát arra, hogy „minden a fényirdai szakmába vágó megrendelésnek legtökéletesebben" megfeleljen. [12] A műterem azonban - még egy év sem telt bele - 1866-ban ismét gazdát cserélt. Dr. Heid H. és Ronninger Ferenc, akik ugyancsak Bécs városában szereztek jó hírnevet, ígérték, hogy a „nagyérdemű közönséget beismert képességük által minden tekintetben kielégíteni törekedni fognak", csak úgy mint Kozmata Ferenc, aki Auerbachhal társulva, Arad után Makón állított fel fiók-fényképészeti intézetet, biztosítva a közönséget, hogy „tőlök csak jó munkát fognak kapni". [13] A piac lassan telítődött, így évről-évre csökkent az újonnan nyitott fényirdák száma. 1867-ben mindössze két új név szerepel a címjegyzékben: Glogau R. F.-é és Kernstock Károlyé. Gévay a Dorottya utcai Wurm udvarban, „emeletesen az udvar közepén felépítve", a főváros legnagyobb műtermét létesíti, amelyben nagy „csoportozatok" kényelmes levételére is mód adódik már. Vele rivalizál Szentkuty Budán, a népszínház és az alagút mellett nyitott műtermével, amelyben egyszerre 50 személyt lehetett lefényképezni. [14] S mielőtt ez az évtized véget érne, amely a magyar fényképezés széles körű, az egész országra kiterjedő kibontakozásának időszaka volt, Mándy Ferenc és Kirschweng Ferenc közösen bérel helyiséget műterem céljára a Két oroszlánhoz címzett fogadóban. 1862-1866 között összesen 281-en foglalkoztak - hivatásszerűen és műkedvelésből - fényképezéssel hazánkban, és alig akad jelentősebb helység, ahol egy-két fényképész a lábát meg ne vetette volna. [15] Aradon Drescher Lajos, Fett Ferdinánd, Stockmann Miklós; Baján Wagenblatt István; Besztercebányán Koller Károly, Sztraka és Würsching; Békéscsabán és Gyulán Rottmann Farkas; Brassóban Blöss Károly, Böhches Károly, Décsey Ede, Herter Sándor, Lamberg Mór; Csíkszeredán Honisch Lipót; Debrecenben Müller László; Egerben Mihály József, Záhor Lipót; Eperjesen Benyó Ede, Divald Károly; Eszéken Berkovits Ödön, Bidischini Gyula, Knittel György; Esztergomban Tyroler Béla; Fiumében Giurandich B. Ferenc; Gyöngyösön Deits József; Ipolyságon Winter Adolf; Kalocsán Deák László; Kaposvárott Langsfeld Mór; Kassán Róth Imre, Lovich Antal; Kecskeméten Czecz Márton, Frankó Miklós; Kisvárdán Grünfeld Mór; Kolozsvárott Tauffer Gyula, Marsalek Ferenc, Veress Ferenc; Komáromban Mager Ármin, Wittmann Nándor; Körmenden Jeney József; Lőcsén Foltényi Béla; Makón Plohn Illés; Máramarosszigeten Formanek Gyula; Marosvásárhelyen Ciehulski Péter, Mosontzki H. Albert; Miskolcon Geil József, Götz Károly, Szinay István, Müller Lajos; Munkácson Vásárkövi Albert; Nagybecskereken Oldal István, Wippler Adolf; Nagykanizsán Mikolasch Samu, Ling Gyula; Nagykárolyban Zilsky Albert; Nagyszebenben Asbóth Kamilla, Maierhofer A., Büchner Henrik, Glatz 206
