Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
I. Eszközök és eszközhasználók
Stuhr-t, akit két hónapos, általános elismerést aratott tevékenysége láttán sokan Marastoni utódjának tarthattak, áprilisban méltánytalan támadás érte. „A Pesther Tageblatt minapi számában bizonyos Kavalkady, ki nálam korábban a lemezek csiszolásában segédkezett, magát dagerrotípistának titulálja, s eként ajánlja [...] mondván, a Tigris 100-as szobájában korábban általam készített képeket most fölülmúlja a 86-osban legjobb fajta Weibel-féle készülékével." [40] A gúnyból vagy a sajtó ördögének kiszámíthatatlan ténykedése folytán Kavalkadynak titulált segéd, Kawalky Lajos nem maradt adós a válasszal. „Amit Stuhr tud, ő tőle tanulta, hisz Berlinben, ahonnan jött, korábban kartonkészitésből élt." A pesti „dagorrotip-háború" - amelyhez hasonló sok helyütt kitört Európában - a Danzigból bevándorolt Kawalky győzelmével végződött: vetélytárs nélkül maradt. Beköltözött Stuhr üresen hagyott 100-as szobájába, s a rossz idő ellenére, októbertől 1850. júliusáig - 1847-ben pesti polgárjogot szerezve - folyamatosan ott dolgozott, mivel „nevezettnek - írták a lapok - egyáltalán nincs riválisa". [41] Ha Pesten nem is, de a Duna túlpartján, Budán komoly riválisa akadt Kawalkynak. A Rác-városban, előbb az „Attilla utcza 732-ben", majd „a 668. szám alatt" működött Góla Adolf [42], aki elsőként színezte dagerrotípiáit. [43]. Korábban csak arcfényképezésre használták a sötétkamrát. Góláé az érdem, hogy más területen, az élet valóságos jeleneteinek megörökítésére, szobrok - így Ferenczy István Mátyás emlékének - reprodukálására felhasználta a dagerrotípiát. „Pólya (József) és Fáy (András) 1839. novemberében szétküldte Nyáry Pál proclamatióját (Felszólítás a honi szobrászat ügyében), melyben ez olvasható: 'Egyetlen szobrászunk [...] Ferenczy István majd két év óta munka nélkül [...]. Adjunk a művésznek művészhez illő nagy munkát.' Megindították a gyűjtést és az adakozókat 1840. január 12-re alakuló gyűlésre hívták össze. Egyúttal kitűzték czélját, Ferenczy István által hazai fehér márványból készítendő nagyszerű emlékek emelését, meghatározták azok elsejét, Hunyadi Mátyás emlékszobrát." [44] Az emlékszobor felállítására azonban nem került sor. Ferenczy a kormányt tette felelőssé érte, s a művész (a ránehezedő anyagi terhek súlya alatt, elkeseredett pillanatában) megsemmisítésük mellett döntött. „Valóba úgy van, hogy vannak az életben oly körülmények, melybe ha az ember eszét el nem veszti, úgy annak soha nem is volt esze, s nem volt mit elveszteni valója. Ily körülménnyel teljes volt rám nézve ezen már lefolyt esztendő" - írta 1846. december 24-én Ferenczy búcsúzó levelében öccsének. „Annyira megrázott, annyira megtompíta, hogy hónapok lefolytak és nem tudtam erőt venni, hogy valamiről gondoljak [...], öszvehangzólag néhány sort ajak. [...] Itt Pesten él [...] egy igen lelkes grófkisasszony, Teleki Blanka [...], tudta minden körülményemet és ha sajnálva is, beleegyezett a rombolásba, azzal a hozzátétellel, csakhogy adjak neki időt, míg valami ügyes Dagerrotípistával levéteti maga számára." Teleki Blanka Gólát szemelte ki a feladatra, aki 16-16 képből álló két sorozatot készített, amelyből egyet Ferenczy, egyet Teleki Blanka kapott meg. „28-dik august, mindent kiraktunk az udvarba Museum formába [...], a Mátyás lovagmintát, Kölcseyt, Pásztorleányt, az első művet, Eurydicét, az utolsót, számtalan büsztöket, oroszlánokat s magam pedig az udvar közepébe, ekként a Dagerrotípista levette az egészet egyszerre, az épületet minden benne levőkkel. Ez egy igen 18
