Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
zeneszerző Coppée-t, Delibes-et, Massenet-t és a szuezi csatorna építőjét, Lesseps Ferdinándot) ábrázoló felvételei - talán Weinwurm, talán Ellinger nyomdájában. [31] Meisenbach eljárása azonban - amelyre csakúgy, mint a Kossuth-féle phototypieeljárásra, újabb és újabb szabadalmat kértek - valamennyi, korábbi rács-eljárásnál tetszetősebb eredménnyel szolgált, amit az 1882-1885 között megjelent számtalan mű bizonyított. [32] A fényképek tökéletes, tónusaiban hű sokszorosítására irányuló, több évtizedes erőfeszítés-sorozat 1886-ban, Frederick Eugene Ives (1856-1937) ma is használt, magas nyomású rács-eljárásában hozta meg igazán a várt eredményt. Meisenbach eljárásával ellentétben, ebben nem kellett a rácsképzéshez használt vonalas papírt elforgatni, mert a rácsot magán a felületen alakította ki az amerikai feltaláló, aki már Meisenbachot megelőzően, 1881-ben nyilvánosságra hozott, igaz, még egy tökéletlenebb rács-eljárást. Ritkán közöltek a fényképészetben és annak nyomdai sokszorosításra irányuló leírásaiban eljárást olyan részletességgel, mint azt íves tette. „Csaknem mindenkinél éppen a leglényegesebb körülmények előadásakor tértek át egy-egy fordulattal más tárgyra." íves kálium-bikromáttal kezelt zselatinréteget világított meg negatív alatt, amelyet meleg vízzel kimosva, relief-pozitívot kapott. Erről fó'sz- vagy viaszmintát vett, amelynek felületét „vonalzatosan, vagy pontozatosan" vésett, és „föstékelt nyomtatóval sajtolt". A festékkel kezelt dombor-nyomatra - amelynek különböző mélységű, illetve magasságú pontjain más-más mennyiségű festék rakódott le, némely helyen sok, másutt kevés, helyenként viszont semmi- nyers kollódiumot terített. Ennek száradása után újabb zselatinréteg következett, s miután az is megkötött, savanyított vízzel nedvesítette, és a kollódium-zselatin képréteget lehúzta a dombor-mintázatról. Bróm-kollódiumos, érzékenyített lemezt helyezett a sajtóba, s arra - megfordítva - fektette a kollódium-diapozitívot. Korábbi eljárásával ellentétben, az átnyomáshoz ezúttal nem átviteli papírt, hanem „kautsuk lepelt" használt, amely teljesen tiszta, éles rajzolatot biztosított. [33] Hazánkban az autotípia is nehezen indult hódító útjára, noha külföldön „az ujabbnál-ujabbnak vélt eljárásokra a szabadalmat kérelmező lapok mindenfelé úgy szálltak, mint fákról a levelek". A szabadalmi engedélyek és az eljárásokhoz szükséges különféle rácsok, anyagok és eszközök valósággal megfizethetetlennek látszottak. Csakhamar mindenki, aki ebben illetékes volt, tudomásul vette, hogy az előrelépéshez mindig újabb és újabb találmányok szükségesek. [34] Ezek közül egyet, az alumínium-sokszorosítás egyik változatát, Klösz György dolgozta ki, akinek műintézete a kilencvenes évek közepén már a legjelentősebb volt. [35] „Ezen eljárás - írta Térképészeti és kőnyomdai miiintézete mutatvány (minta) albumának bevezetőjében - módot nyújt bármilyen papirra [...] rajzolt, vagy nyomtatott, eredeti terv után sokszorosítást, közvetlenül alumíniumra, fénymásolattal előállítani. „Fekete fénymásolata „azon esetben, hacsak kevés példány szükségeltetik, nagyon ajánlatos, amennyiben az eredeti terv lehetőleg átlátszó másoló papírra, jól, feketén kevert tussal rajzoltatik". Ezek a fénymásolatok azután „a szép fekete vonalak, s a papír tiszta alapszíne által" különböztek a hasonlóaktól. Noha a fényképészeti sokszorosító eljárás termékeit legnagyobb részt a külföld - elsősorban Ausztria - szállította Magyarországnak, az iparág nemcsak termelékeny-160
