Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
lel honorált. Divald - az üzleti életből visszavonulva - a fénynyomda vezetését 1891-ben fiaira bízta, akik azt röviddel később Budapestre helyezték át, ahol már nemcsak fénynyomást végeztek, de cinkográfiai munkákat is vállaltak. Sőt, ifj. Divald Károly - a horganymaratásokon (cinkográfiákon) és fénynyomatokon kívül - olyan heliogravurákat is kiállított az ezredéves kiállításon, amelyek „a részletekben dicséretre méltó kidolgozottságot és gyengédséget mutattak fel". A kezdetben szerény keretek között működő családi vállalkozás - Monostory György bekapcsolódásával - grafikai és fényképészeti műintézetté nőtte ki magát. Ezt hamarosan a „hézagpótló" Magyar Sokszorosító Műipari r.t. váltotta fel, amelyet a „fototeknika modem vívmányaival" szereltek fel. Divald Károly és Némethy Károly irányítása alatt, „elsőrangú hazai és külföldi erők" munkálkodtak azon, hogy a legkényesebb igényeket is kielégítsék. Külön részleget létesítettek az amatőrfényképezők kiállításokon bemutatott, művészi felvételeinek sokszorosítására, a levelezőlapon forgalomba hozott, ún. kiállítási sorozatok gyártására. A szakember-utánpótlást Bíró Pál műnyomdájában rendszeresítették, ahol az első magyar fénynyomó tanműhelyben elméleti és gyakorlati oktatásban egyaránt részesítették a tanulókat. [28] A fényképek sokszorosításában a legnagyobb nehézséget a félámyalatok hű reprodukálása jelentette, amelynek megnyugtató megoldását csak Georg Meisenbach (1841-1912) autotypia-, vagy rács-eljárása hozta elérhető közelségbe. A német nyomdásznak - amint azt az 1882-ben bejegyzett szabadalma bizonyította - sikerült végre megoldania a régóta függőben lévő feladványt: természetről készült negatívról magasra maratott klisét előállítani. „Fox Talbot vala az első [...], aki üveglapon finom koczkákat, vagy pontokat állított elő, s az ilyen lapot az érzékeny lemez és a negativ közé helyezte, hogy a negativ finom ámyéklatait vonalakra vagy pontokra oszthassa el." Valamennyi rácseljárás - köztük a Kossuth-testvérek Torinóban kidolgozott sokszorosító módszere - Talbot-nak a kollotípiában testet öltött felismerésén nyugvott. „Legelőször finom vonalakkal ellátott lap tétetik a negatív elé, s erről a sötét látószekrényben" diapozitívot kaptak, majd arról - a közönséges sajtóban - ismét negatívot, s végül erről a nyomtatásra szolgáló „matrice"-ot. A francia Charles Petit, az osztrák Carl Angerer - a cinkográfia úttörője Bécsben Ellinger Illés Budapesten hasonló eljárással készítette „nyomtatványait". Az Angerer-féle rács-eljárással Weinwurm Antal dolgozott elsőként Magyarországon. Sokszorosított budapesti látképeivel komoly és nagyhatású idegenforgalmi propagandái fejtett ki, és orthokromatikus lemezek híján is kitűnő minőségben reprodukálta az akadémiai képtár festményeit. [29] Ellinger Illés, „fölötte érdekes és fontos találmányával", a fényképezést „a könyvsajtó hasznára fordította", s az autotípiában nevezetes újításokat vezetett be. Bármely fényképet „egyenesen a könyvnyomdában", a szöveg közt, azzal együtt sokszorosított. [30] Ennek ellenére, a sajtóban (nevezetesen a Vasárnapi Újságán) megjelent, első nyomtatott fényképek - Szoborművek az országos kiállítás műcsarnokában -, a képek bal sarkában látható szignó tanúsága szerint, még Angerer és Göschl bécsi nyomdájában készültek. A rákövetkezők viszont - Engel A. Pécsi parket-gyárának egyik osztálya, Rosetti Konstantin román államférfi és Klösz György Franczia látogatókat (a 159
