Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
III. A fotográfia birtokba veszi a világot
Fényképnyomatok A fotográfia művelőinek régi vágya volt, hogy a felvételeket ne csak a fényképészeti másoló eljárások, de a nyomdatechnika segítségével is sokszorosítani lehessen. Azokat, a műalkotások sokszorosítására kidolgozott, később jól bevált, gépesített másoló-eljárásokat azonban, amelyekkel évtizedeken, sőt - némelyekkel - évszázadokon át sikerrel oldották meg a rajzok, metszetek több példányban - például könyvek illusztrálására szolgáló - reprodukálását, csak újabb évtizedek munkájával sikerült oly annyira tökéletesíteni, hogy a fénykép finom átmeneteinek tolmácsolására alkalmassá váljanak. „Nemsokára a fényképészet föltalálása után, sokszorozásán többen" - így a francia Alfred Donné és Hippolyte Fizeau [1], az angol W. H. Fox Talbot [2], az osztrák Josef Berres [3] és Paul Pretsch [4], a francia Abel Niépce de Saint-Victor [5] és Alphonse Poitevin [6J - „kiváló szorgalommal dolgoztak, úgy annyira, hogy már akkor igen szép eredményeket tudtak fölmutatni." [7] Az a lehetőség, hogy a fényképet „közvetlenül kőre lehet vinni, s hogy azután ezen képekről, mint a közönséges kőrajzok esetében, nagy számban levonatot lehet készíteni", valamint az, hogy a fénymetszetek előállítására az elektromosságot is „használatba lehet venni", Magyarországon is nagy érdeklődést keltett. [8] „A daguerreotypeozó nömes ifjú", Zeyk Miklós is megkísérelte a galvanoplasztikát - „valamely testnek fémmel való behúzását vagy ugyanazon testnek fémből való másolását galvanikus árammal" -, de szűkös anyagi helyzete próbálkozásának csakhamar véget vetett. „Csak kétszer csikorhattam törött üvegeket sok házaktól" - utalt rá indoklásul. [9] Nem úgy mint Szathmári (Pap) Károly (1813-1887) „ur, erdélyi hazánkfia 's románhon legjelesebb festésze, ki mint művész sok éve hogy Bukurestben lakik 's alig van festői művészetet kedvelő család, hol az ő müvei ne volnának láthatók". Szathmári, miután párizsi és londoni útjáról visszatért, „műtermében szíves volt a fényképezés különféle érczekbeni edzés [10] uj találmányait megmutatni, s a képek sebes és olcsó terjesztésének modorával" látogatóit megismertetni. A Bukarestben tevékenykedő festő- és fotóművész a cinkográfia egyik hazai úttörője volt, aki 1862-ben Románia térképatlaszának cinklemezeit véste. [11] 155
