Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig (Budapest, 1996)
II. Kamarák és objektívek
legelőkelőbb helyén, a Váci utca 9. sz. házban üzletet nyitva, ahol az érdeklődők valamennyi készítményét megvásárolhatták. [24] Talán egyetlen olyan iparág sem akadt akkoriban, amely oly gyors ütemben fejlődött, mint a fotótechnika. Alig, hogy egy új szerkezetű készülék megjelent, röviddel később követte egy „még újabb". így azután a forgalomba került új modell másnapra látszólag már elavult, többen túlszárnyalták. A látszat azonban csalt. A szigorú bírálat tükrében kiderült, hogy az újdonságként beharangozott portékák nagy részén csak csekély szerkezeti változtatást hajtottak végre, vagy annak csupán külseje módosult. Félő volt, hogy a selejt a kamera-ipart is elárasztja, hisz naprólnapra sok, félig-meddig befejezett, próbatételnek alá nem vetett készülék került a piacra, amelyek tüzetesebb vizsgálatot nem állottak ki. A kivételt, amely a szabályt erősíti, az 1900-as évek elején forgalomba hozott Goerz-Anschütz Klapp-kamarák [25] képviselték. Ezt a határozott típust alkotó, szilárd modellt - amellyel az újpesti Móder István és az újvidéki Kamenitzky Sándor is fényképezett - Dagor (kettős) anasztigmáttal, kívülről beállítható, a (redőnyt kiegészítő) rugót légnyomással kioldó zárral látták el, amely a beállított időben pontosan zárult, és az expozíció a legcsekélyebb rázkódást sem idézte elő. [26] A drezdai H. Ememann-cég műhelyéből - amely valamennyi gyártmányának fa alkatrészéhez szükséges nyersanyagkészletét Magyarországról származó juhar-, tölgy-, kőris-, körte- és cseresnyefából fedezte - került ki az a Heag kézi kamara, amellyel Dr. Joanovich Pál (7—1934), miniszteri osztálytanácsos belső' (szoba) felvételeit készítette. A 90 koronás, f: 6.8 fényerejű, 135 mm gyútávú, Dagor objektívvei ellátott gépet a gyár 50 koronáért 1 cm-től teljes lemeznagyságig szabályozható nyílású, és csaknem teljesen zajtalanul működő redőnyzárral szerelte fel. Kettős redőny- és nyomózárral készített Mayer-anasztigmáttal felszerelt kézi kamarájukat használta Török Ödön is Csácsóról. [27] A művészi alkotásra törekvő magyar műkedvelők kifejezetten kedvelték és keresték a kézi kamarák különféle gyártmányait. Közkedveltségnek örvendtek a Goldmann-, a Busch-, a Rietzschel-, a Hüttig-. a Pohlenz-, a Goltz és Breutman-, a Wünsche-, a Voigtlánder-cég készítményei, elsősorban tehát a német márkák. [28- 35] Amerikai gép - a Kodak kivételével - ritkaság számba ment. [36] A Süddeutsche Camerawerke masinái, amelyek 1904-ben kerültek a piacra, Magyarországon is mind keresettebbek lettek. Olyan kereső kerettel látták el őket, amelyen keresztül a fotografáló az eléje táruló látványból azt a kihasított részletet látta, amely azután a lemezre került. [37] A Budapesti Photo-Club egyik összejövetelén, Pejtsik Károly mutatta be 1905-ben az ollórendszerű beállító és rögzítő szerkezettel bíró, három különböző nagyságú és kivitelű Nettel-kamerájukat, Dr. Joanovich Pál pedig - másik alkalommal - a müncheni Linhof cégnél tökéletesített, Block-Notes rendszerű zsebkamerát, amelyet gyártói az 1904-ben forgalomba hozott Kodak Film Pack-hez szántak. Az egyre gyorsabban terjedő, 6x9-es nagyságú Nettel-zsebkamera - amely fémből készült, Bausch és Lomb objektívzárral, fémkazettával láttak el - nagy tetszést váltott ki a hallgatóságból. [38] A kis formátum annyira felkeltette Joanovich érdeklődését, hogy maga is szerkesztett egy hasonló méretű, lemezre és 116
