Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
IV. Aktuális tendenciák a nemzetközi iparjogvédelem területén
potenciális felhasználó kapcsolatának megszervezésére nyújt megfelelő módszert, de az állami kutatás-irányítás korszerű, rugalmas eszközeként is bebizonyította alkalmasságát nem csupán a tőkés, de a szocialista országokban is. A kutatási szerződések tételes jogi szabályozására elsősorban a szocialista jogrendszerekben találunk példákat, a tőkés jogrendszerek elsősorban a kiterjedt praxissal rendelkező hatóságok által kibocsátott — rendszerint igen részletes — általános feltételek alkalmazásával nyújtanak szabályozást. (A KGST keretében kimunkálásra kerültek a kutatási szerződések bizonyos típusaira vonatkozó mintafeltételek, mintaszerződések is.429) A kutatási szerződések szabályozása és gyakorlata alapján megállapíthatók e szerződések bizonyos sajátos, általánosan alkalmazott feltételei. Ilyenként említhetjük a kutatási kockázatot tükröző felelősségkorlátozási klauzulákat, illetőleg e kockázatnak tipikus esetben a megbízóra történő telepítését. Hasonlóan általános vonás a személyi elemek fokozott szerepének szerződéses rögzítése, a szerződő partnerek állandó és intenzív együttműködése. A kutatási tevékenység sajátosságai megalapozzák azt a véleményt, hogy a kutatási szerződések tartalma rendkívül elasztikus, szinte „menet közben” formálódik. Kiemelkedő szerepe van a kutatási szerződésekben (ez alapozza meg tulajdonképpen az iparjogvédelem területére sorolását) a szellemi alkotásoknak, akár mint a kutatási tevékenység kiinduló bázisának, akár mint a kutatás eredményének. Lényeges feltétel ezért az ilyen szerződésekben annak egyértelmű rögzítése, a szerződés során létrejött szellemi alkotások tekintetében melyik felet illeti meg a rendelkezési jog (pl. a szabadalmi igény). A magyar praxisban megfigyelhető pl., hogy amíg korábban a megbízók sem helyeztek nagy súlyt a szerződéses kutatás során létrejövő eredmények feletti rendelkezési jog megszerzésésére (nemegyszer a kutatási megbízásokat afféle „tömjénnek” tekintve a tudomány oltárán), s a kutatók sem ragaszkodtak ehhez (a tipikus egyetemi kutatóhelyek sokszor féltek az ilyen jogok megszerzésétől, szabadalmazáshoz nem lévén sem tapasztalatuk, sem kockázatvállalási erejük, forrásuk), az újabb szerződéses gyakorlatban bizony komoly harc folyik a kutatási eredmény feletti diszpozícióra vonatkozó szerződéses feltételek kialakítása kapcsán. Eléggé tipikusnak mondható az olyan klauzula, amely közös rendelkezést, pl. szabadalmazható eredmény esetén szabadalmastársi pozíciót ír elő. A kutatási szerződéseknek különböző változatai fordulnak elő a praxisban, feltétele lehet a kutató díjazásának meghatározott eredmény elérése is (vállalkozói típus), de a tipikus esetben a kutatót a kikötött díj sikertelen kutatás, az ún. negatív eredmény esetén is megilleti (megbízási típus). A tételes szabályozás és a gyakorlat 429 Lontai E.: A KGST-tagállamok tudományos-műszaki együttműködésének néhány jogi kérdése, UL, 1977/14—15. 159
