Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
IV. Aktuális tendenciák a nemzetközi iparjogvédelem területén
szereplő műszaki-gazdasági ismeret, tekintet nélkül arra, hogy ezt az ismeretet védi-e, s ha igen, milyen értelemben, valamiféle hagyományos iparjogvédelmi intézmény, továbbá, hogy az adott ismeret ilyen védelemre egyáltalán alkalmas-e vagy sem”. TroliétAli szerint . a know-how fogalma az ipari gyakorlatban olyan ismeretet jelent, amely a know-how birtokosa számára hasznos, s amely előnyös helyzetet biztosít számára a gazdasági versenyben”. Abban egységesnek mondhatók a különböző álláspontok, hogy a know-how olyan műszaki megoldás, információ, amely használati értékkel s erre támaszkodva csereértékkel bír, forgalomképes. Az információ értékét az jelenti, hogy annak megszerzője megtakarítja a kísérletekre, próbálkozásokra fordítandó időt és költséget. Az erre a közös álláspontra építő nézetek azonban divergálnak, attól függően, milyen szerepet szánnak a fogalomalkotás során a műszaki alkotások intézményes oltalmának. Az ún. maradékelmélet szerint nem tekintendő knowhow-nak az a műszaki megoldás, amely speciális, intézményesített oltalomban (szabadalom, mintaoltalom stb.) részesül. Az ún. absztrakciós elmélet (Világhy) szerint a know-how szélesebb körű fogalom, minden forgalomképes műszaki megoldást ebbe a körbe kell vonni, függetlenül annak esetleges nevesített oltalmától. A második álláspont látszik meggyőzőbbnek. A know-how végeredményben nem a műszaki alkotások egy bizonyos — alacsonyabb szintű — kategóriája, mintegy a szabadalommal védett találmány „holdudvara”, annak hasznosítását elősegítő kisebb fogások csoportja, hanem átfogó megjelölése minden, egy bizonyos, a rutintevékenység szintjét meghaladó, gyakorlatban felhasználható és hasznos eredménnyel járó műszaki megoldásnak. Ezeknek a megoldásoknak egy része speciális oltalmat, pl. szabadalmi oltalmat élvez. A szabadalmi oltalom léte vagy hiánya azonban — a gyakorlat tapasztalatai szerint — korántsem az adott műszaki megoldás szintjének alacsonyságára vezethető vissza (esetenként arra is), hanem pl. az adott jogrendszerben elfogadott sajátos szabadalmazhatósági feltételekre (bizonyos megoldások kizárása) vagy — igen gyakran — a műszaki megoldást létrehozó vagy azzal rendelkezni jogosult gazdasági megfontolásaira, üzletpolitikájára. (Vannak találmányok, amelyek materializált felhasználása egyértelműen feltárja a megoldás lényegét, más találmányok esetén azonban az azt megtestesítő termékből a megoldás nem — vagy nagyon nehezen — következtethető ki. Ez utóbbi esetben a szabadalmi leírás esetleg megkönnyíti a konkurrens által történő megkerülést, másrészt nehezen feltárhatóvá és bizonyíthatóvá a bitorlást. Különösen jellemző ez a vegyiparra.) Annyiban természetesen igazat kell adnunk a maradékelmélet képviselőinek, hogy amennyiben a tág értelemben vett know-how speciális jogintézménnyel (is) védett, gyakorlati szempontból nyilván az utóbbi által nyújtott hatékonyabb védelmi eszközök érvényesítésére fog sor kerülni. (Itt ismét utalok a párhuzamos oltalmak érvényesítésének — a magyar jogban (is) elismert — elvére.) 415 415 A. Troller: A know-how a jogban (előadás 1975. szeptemberében a MIÉ és MJSZ szervezésében). 154
