Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)
I. Fogalom-meghatározás
sait tekintve azonban messze túlmutat azon. Franchising pedig egy meghatározott szerződésrendszer használata az üzleti, piaci forgalomban. 2. A FRANCHISING DEFINÍCIÓJA A franchising fogalom elhatárolásának nehézségét arra lehet visszavezetni, hogy a klasszikus értelemben vett, a gazdasági élet különböző szféráit átfogó franchising, az adott gazdasági egységhez kapcsolódóan eltéréseket mutathat. így általánosságban egy franchise-rendszer lényegét csak ismertetőjegyei alapján lehet megvilágítani, ami természetesen az eltéréseket nem zárja ki. Ezen általános ismertetőjegyek a következők: 1. Két vagy több, a rendszer létrejötte után is önálló vállalkozó közötti, szerződésszerű, tartós együttműködésre épülő megállapodás. Az együttműködés lényegi eleme azonban, hogy az átadó és átvevő a szerződés létrejötte után mind jogilag, mind gazdaságilag független marad. Természetesen a megállapodásból szükségszerűen adódó „függőségen” túl. 2. A szerződés alapján a franchise-átvevő, belépti díj és/vagy folyamatos díj fizetése ellenében engedélyt kap arra, hogy szigorúan meghatározott feltételek mellett a franchiseátadót megillető jogokat korlátozott mértékben gyakorolhassa. 3. A szerződésben biztosított jogok általában a következőkre terjedhetnek ki: a) termékjelzés, védjegy, designé, vagy cégnév használata, b) bizonyos áruk előállítása és forgalmazása, c) meghatározott termelési eljárás átvétele, d) meghatározott értékesítési rendszer használata. 4. A franchise-átadó kötelezettsége továbbá, hogy az átvevőt a rendszer folyamatos irányításának megalapozásában 15