Rátky Miklós: A franchise szerződés jogi aspektusai (Budapest, 1994)

VIII. A franchise szerződés lényeges tartalmi elemei

a franchise-átvevő számára. Maga a jogi instrumentum sem jelentheti azt, szemben a klasszikus fogalmával, hogy a kap­csolat egyik napról a másikra megszűnik. Az azonnali hatályú felmondást, tekintet nélkül arra, hogy melyik szerződő fél él vele, csak bizonyos „felmondási idő” igénybevételével lenne szabad gyakorolni. Ezen határidő megfelelőségének alapjait a joggyakorlatnak, a jogalkalmazásnak kell kidolgoznia. Az azonnali hatályú felmondás lehetősége természetesen csak az egyik eszköz a franchise szerződés befejezésére, a rendes felmondás, a szerződésben kikötött idő lejárta, vala­mint a közös megegyezéssel történő megszűnés mellett. Tételesen kell a szerződésben azon okokat lefektetni, ame­lyek akár a franchise-átadót, akár a franchise-átvevőt a fran­chise szerződés azonnali hatályú felmondására jogosítják. Csak a legsúlyosabb okok vehetők figyelembe, amelyek a szerződő felek közötti bizalmi viszony alapvető megromlá­sához vezetnek, s így akár az egyik vagy akár a másik félnek többé már nem áll érdekében, hogy a szerződéses viszonyt fenntartsa. Ennek a kérdésnek a részletesebb kifejtésére egy önálló fejezet szolgál. 15. A SZERZŐDÉS BEFEJEZÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI Ezen szabályok a franchise-átvevő azon kötelezettségeit fog­lalják magukban, amelyek meghatározzák, hogy mennyi időn belül kell a franchise-átadóval szembeni követeléseket kielé­gíteni, továbbá milyen módon kell az üzemet úgy átalakítani, hogy az átadó rendszerével többé összetéveszthető ne legyen. Érdemes szabályozni az üzleti iratok visszaadásának feltételeit, 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom