Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Lengyel László: „Ami majdnem az...”
jelentette be magának Hóman Bálint kultuszminiszternek, hogy a Szépművészeti Múzeum hamis képeket vásárolt nagy összegért. Egy 1926-os és 1929-es vásárlás darabjairól állította, hogy azok hamisak. Bartolomeo Veneto XVI. század eleji velencei festő Férfi képmása (5. kép), Alessandro Magnasco Tájkép várrommal és Giuseppe Zais Idilli táj című képéről bizonyosodott be, hogy valóban hamisak. Az intézmény szakembereinek figyelmét valószínűleg erősen elhomályosította, hogy a Bartolomeo Veneto-portrét a korszak elismert nemzetközi szaktekintélye, a berlini állami műgyűjtemények főigazgatója, Wilhelm von Bode (1845-1929) szakértette és látta el attesztjével. Petrovics a múzeum restaurátorával, Beer Konstantinnal vizsgáltatta meg a képeket Porkay bejelentése után, de az nem látta problematikusnak a műveket. A három képet Bécsbe vitték röntgenvizsgálatra, mind a három modern hamisítványnak bizonyult. Petrovics Elek felajánlotta miniszterének, hogy kifizeti a képek vételárát, amire sor is került a Weisz Fülöp bankártól kapott kölcsönből. Porkay a sajtóban is támadta Petrovicsot, akinek nagy valószínűséggel ezért kellett lemondania 52 évesen a főigazgatói székéről 1935-ben.10 Porkay a művek 1931-es új szerzeményi kiállítása óta ismerte a képeket, és tisztában volt azok hamis voltával, de csak azt követően hozta nyilvánosságra információit, hogy Petrovics elutasította egy Masolino da Panicale-mű megvásárlását. A festményt Porkay ajánlotta Petrovicsnak megvételre 60 ezer pengőért, de az akkor a múzeumba került Kákay-Szabó György restaurátor és más szakértők szerint is hamisnak bizonyult. így a vásárlás elmaradt. Porkay Márton a Szépművészeti Múzeum életében korábban és évekkel később is hamisítási ügyekben jelent meg, hol az igazság tudója, hol annak elleplezője szerepében. A Karátsonyigyűjteményből kikerült Jacob Jordaens Bűnbeesés kompozíciójának vásárlása kapcsán Térey Gábort vádolta meg korrupcióval, hozzájárulva ezzel a szakember nyugdíjazásához. Majd az 1938-as Lord Rotherrnere-gyűjeménybő 1 bemutatott kiállításon fedezett fel egy Jan van Eyck műveként kiállított hamisítványt. Ebben történetesen igaza volt, de Csánky Dénes főigazgató politikai megfontolásból Porkay kérése ellenére sem távolította el a festményt a múzeumból. A Porkay-ügyek rávilágítanak a korszak hazai műtárgyszakértési és gyűjteménygyarapítási nehézségeire. A képek villámgyors Bécsbe szállítása és a Kunsthistorisches Museum műhelyében történt röntgenvizsgálat okán pontosan tudható, hogy a hazai múzeum nem rendelkezett megfelelő eszközökkel.11 A Régi Képtár szakértési ügyeiben jó szándékú autodidaktának nevezhető, jogász végzettségű Petrovics Eleknek e képek vásárlása idején már nélkülöznie kellett Térey Gábor szakértelmét, annak előző évi nyugdíjazása miatt. A rendelkezésre álló forrásokból nehezen rekonstruálható, hogyan született meg a három műről a múzeum szakmai véleménye. Petrovics ezekben az ügyekben, ha meghallgatott is bárkit a körülötte lévő szakemberek közül, fenntartotta magának a végső döntés jogát. Petrovics Elek valószínűleg nem gondolta Térey fegyelmi eljárása idején, hogy tíz évvel később ugyanannak a nemzetközi szélhámos „neppernek” „köszönheti” majd ő is nyugdíjazását.12 Porkay tájékozottsága pedig azon gyakorlati tapasztalatából eredt, amit Bécsben, a Hahn János és Hahn Imre által működtetett elhíresült restaurátor/hamisító műhelyben szerzett. A Szépművészeti Múzeumban a hamisítványok kiszűrésének szisztematikus munkája zajlott az ezt követő évtizedben. 1944-ben Hoffmann Edit és Domán Andrea rendezett kiállítást a grafikai gyűjteményben végzett kutatások eredményéről Másolatok hamisítványok címmel.13 A kiállításon bemutatták a korábban eredetiként a gyűjteménybe került, de a kutatások nyomán 27
