Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
II. A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei - Kármán Gabriella: A büntetőjog eszközei a műtárgyhamisítás ellen, az igazságszolgáltatás tükrében
egy meglévő alkotást annak érdekében, hogy az más szerző művének tűnjön, de ebbe a tényállásba illeszkedhet bele az eladó, illetve a kereskedő magatartása, ha tudatában van annak, hogy hamis műtárgyat értékesít, és szándékosan akar megtéveszteni mást azért, hogy jogtalan haszonhoz jusson. A kutatás tapasztalatai szerint számos esetben gondot jelent a megtévesztésnek, önmagában annak a bizonyítása, hogy az eladó tudott a tárgy hamis voltáról, ennek ellenére eredetiként kívánta eladni. Mindössze egy ügyben sikerült felderíteni az eladott „hamis tárgy” alkotóit, ők azt vallották, hogy a képeket másolatként készítették, és nem akartak megtéveszteni senkit azok eredetét illetően. Első jogeset6 Házaló régiségkereskedők a tulajdonos értékes festményeit hamisítványnak, illetve értéktelennek minősítették, a tulajdonosokat így megtévesztve, áron alul jutottak nagy értékű képekhez. Az egyik kép fénymásolatát később eredetiként visszavitték a tulajdonosoknak. Minderről úgy nyilatkoztak, hogy a vételár szerintük reális volt, arról pedig nem volt tudomásuk, hogy az egyik vádlott családtagja lemásolta a festményt, és véletlenül azt vitték vissza. A bíróság ellentmondásokat vélt felfedezni a vádlottak vallomásában; hozzáértőnek mondták magukat, a festményekről mégsem ennek megfelelően nyilatkoztak. A festmények értéke az igazságügyi szakértő szerint is többszöröse volt annak, amit fizettek a sértetteknek a képek megvásárlásakor. A vádlottak megtévesztő szándékára utalt az is, hogy a vételi jegyekre a sértettekkel azt íratták, hogy a festmény „hibás”, „kopott”, holott ez nem felelt meg a valóságnak. „A vádlotti védekezéssel szemben a bíróság megítélése szerint nem véletlenül történt az, hogy a másolatot vitték vissza a sértettnek, mivel az a tény, hogy a másolatot kereteztették be az eredeti keretbe, szándékosságra utal.” A felsorolt és mérlegelt bizonyítékokra tekintettel a bíróság a vádlottak bűnösségét megállapította. A védő kifogásolta, hogy a bíróság nem fogadta el azt a védekezést, hogy a festményekért kifizetett vételárat rendes alku következtében állapították meg. Ezen álláspontjának alátámasztására hivatkozott a BH 1983/392. szám alatt közzétett eseti döntésben kifejtett iránymutatásra, „miszerint egymagában az a körülmény, hogy a használtcikk kereskedő a valóságos értékénél lényegesen alacsonyabb áron vásárolja meg az árucikket - tévedésbe ejtés hiányában - csalást nem valósít meg: ilyen esetben a károsult az adás-vételi szerződést a feltűnően nagy értékkülönbözetre hivatkozással megtámadhatja”. A másodfokú bíróság kimondta, hogy nem ejtett logikai hibát az elsőfokú bíróság.7 Ezzel kapcsolatban hivatkozott a törvényszék arra, hogy az ügyben a vádlottak a sértetteket nem pusztán a megvásárolni szándékozott képek valóságos értékét illetően ejtették tévedésbe, hanem többletmagatartásként jelentkezett az is, hogy azzal az ígérettel vitték el ezeket, hogy a későbbiekben további festményeket fognak megvásárolni tőlük. A sértettet azzal is megtévesztették, hogy a későbbiekben másolatot vittek vissza neki. A bíróság a történeti tényállást mérlegeléssel állapította meg. 183
