Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
II. A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei - Kiss Zoltán Károly: A műgyűjtés és a műkereskedelem jogi szabályrendszere
MŰALKOTÁSOKHOZ KAPCSOLHATÓ SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ ÉS VAGYONI SZERZŐI JOGOK A műkereskedelem fókuszába tartozó képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások esetében sajátosan alakulnak a szerzők személyhez fűződő és vagyoni jogai, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az Szjt. külön fejezetet szentel ezeknek a műveknek és a csak rájuk vonatkozó, az általánostól eltérő szabályoknak. Tény ugyanakkor, hogy ezek a különleges szabályok elsősorban az építészeti alkotásokat, a műszaki létesítményeket és mindezek terveit érintik, míg a műalkotások esetében a kiállítás joga és a követő jog jelenti a specialitást. A szerző személyétől elválaszthatatlan és át sem ruházható személyhez fűződő jogok körében az Szjt. első helyen tárgyalja a mű nyilvánosságra hozatalát, ezzel is kiemelve és hangsúlyozva a szerző döntési szabadságát alkotása felett. A művészi szabadságba az is beletartozik, hogy az alkotó megsemmisítse a kizárólagos uralma alatt álló kéziratot, vázlatot vagy akár kész művet, mint ahogy erre több esetet is feljegyzett a művészettörténet.24 Ez a jog értelemszerűen magában hordozza a nyilvánosságra hozatalhoz adott hozzájárulás visszavonásának a jogát, illetve a már nyilvánosságra hozott mű további felhasználásának megtiltását. Sajátosan érvényesíthető ez a jog a műalkotások esetében, amikor a kizárólagos műpéldány egy műgyűjtő tulajdonába kerül. Itt a nyilvánosság tipikus esete a kiállítás, amihez a szerző beleegyezése szükséges. Ebből az is következik, hogy a szerző megtagadhatja a hozzájárulását, ha a kiállítás időpontja, helyszíne, a kiállítandó alkotások vagy alkotók összetétele, a kiállítás tematikája stb. számára nem elfogadható. Erősebb pozícióban vannak viszont a közgyűjtemények: esetükben a szerző nem élhet ezzel a jogával és díjazásra sem tarthat igényt, aminek a magyarázata az lehet, hogy itt bizonyos mértékig biztosított a szakszerűség és a szakmai hozzáértés.25 Kétségtelen ugyanakkor, hogy a közgyűjtemények széles körén belül kiállítások rendezésében leginkább a muzeális intézmények érintettek, amelyek szintén tág kategóriát képviselnek.26 A kiállítási jog fordított esete, amikor az alkotó maga, vagy sokkal inkább a vele kapcsolatban álló galéria szervez kiállítást, amelyhez szükség lehet az alkotó életműve szempontjából kiemelten fontos, de időközben más személy tulajdonába került művekre is. Ebben az esetben a tulajdonos köteles a művet - a szerző kívánságára - átmeneti időre visszaadni az alkotónak. A törvény két feltételhez köti a tulajdonos rendelkezési jogának ezt a meglehetősen nagyfokú korlátozását: az első feltétel szerint erre akkor kerülhet sor, ha a műre a szerzőnek valamely szerzői joga gyakorlásának céljából van szüksége (a kiállítási jog gyakorlása értelemszerűen ilyen jog, de ezen kívül felmerülhet például a műről történő reprodukció vagy tanulmány készítése is), míg a másik feltétel szerint a joggyakorlás nem sértheti a tulajdonos méltányos érdekét. Utóbbi már sokkal általánosabb, ezáltal szűkebb körre korlátozható meghatározás, aminek a konkrét tartalmát leginkább a szakmai szokások alakították ki, és egyeztetést, együttműködést feltételez a felek között. Sajátosan érvényesül a név feltüntetésének személyhez fűződő joga műalkotások esetében. Természetszerűleg itt is alapvetés a szerző joga, hogy az alkotásán szerepeltesse saját vagy felvett nevét, vagy egyszerűen ne tüntesse fel a nevét (szignó nélküli képek). Általában nem fűződik érdeke az alkotóművésznek a szignó elhagyásához, ugyanis ez később lehetetlenné teheti vagy megnehezítheti a művek beazonosíthatóságát. Ettől függetlenül, megkockáztatható az az állítás, hogy a képzőművészetben is - hasonlóan más alkotóművészethez - előfordul, hogy a szerző 153
