Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
II. A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei - Martos Gábor: Tévedések végjátéka
Bizonytalan, vagy éppen téves attribúcióból fakadó „érdekes” leütések, első látásra nehezen érthető-megmagyarázható fantasztikus licitemelkedések persze máskor is előfordultak már. 2007. július 10-én például a közép-angliai Market Harborough-ban működő Gilding’s Fine Art Auctioneers nevű családi árverezőház egy besötétedett, alig látható férfiportrét kínált licitre, amelyet úgy ítéltek meg, hogy az minden bizonnyal egy „ismeretlen 16. századi velencei mester képéről készített 18. századi kontinentális másolat” lehet, és ennek megfelelően előzetesen 300- 500 fontra becsülték. Csakhogy az aukción két, Londonból érkezett férfi minden elképzelésüket felülmúló magasságokig emelte az alkotás árát: az árverést vezető Gilding úr a 300 fontos kikiáltást követő licitharc végén csak 205.000 fontnál, a ház addigi messze legmagasabb leütési összegénél tudott lecsapni a kalapáccsal. Hamar kiderült az is, hogy a két férfinak miért is „tetszett meg” ennyire a besötétedett portré: merthogy - nekik-e, vagy inkább a megbízóiknak- az a sejtésük támadt, hogy a Gildingék által 18. századi másolónak vélt festő a valóságban nem más, mint maga az árverezőház-tulajdonos szerint ugyancsak „ismeretlennek” vélt 16. századi velencei mester, méghozzá azok közül sem kisebb, mint maga Tiziano. Márpedig ha ez így van, vagyis ha bebizonyosodik, hogy a portrét valóban Tiziano festette, akkor a kép nemhogy 200.000, de sokmillió fontot érhet. Mr. Gilding az árverés után, amikor arról faggatták, mit szól hozzá, hogy esetleg ennyire rosszul határozta meg a festményt, azt mondta: a képet hozzájuk beadó hölgy, aki 1974-ben vásárolta a képet egy katonatiszt hagyatékából egy környékbeli, Great Glen-i, ugyancsak családi árverezőcég licitjén, mindenesetre „very happy” már a náluk elért árral is. És milyen „very happy” lesz még majd az, aki megszerezte a festményt, ha kiderül, hogy tényleg ennyire jó volt a szeme... Spéciéi pont Tizianóról nekünk, magyaroknak is van saját árverési történetünk. 2005 májusában a Nagyházi Galériában került kalapács alá - egy pécsi lakás faláról- az a festmény, amely a katalógusban Mária gyermekével és egy Szent Pál képében megjelenő donátorral címmel, 1550-60 közöttre datálva és „Tizianónak tulajdonítva” megjelöléssel szerepelt. Az árverésen a 65 millió forintos kikiáltási árat a licitek 140 milliós leütésig tornászták fel, ami azt jelenti, hogy a jutalékokkal együtt a vevő - mint később kiderült: Pintér Gyula vállalkozó - nagyjából 175 millió forintot fizetett ki a képért. Az alkotás előéletéről annyit lehetett tudni, hogy a Magyar Királyi Postatakarék 1932. évi első árverésén 84. tételszám alatt szerepelt: „Vecelli Tiziano után: Madonna a gyermekkel és Donátorral, 300 pengő” - utóbbi a kikiáltási árát jelentette (miközben ugyanezen az aukción például id. Markó Károlynak egy Olasz tájit 3.500 pengőről indították). A festmény az 1940-es években került egy pécsi műkereskedő birtokába; 1960-ban „ismeretlen 16. század közepi velencei mester” alkotásaként nyilvánították védetté; 1962-ben azonban Pigler Andor művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója és Harasztiné Takács Marianna művészettörténész, a Régi Képtár osztályvezetője a védési kartonon már megemlítették a kompozíció összefüggését egy az Ermitázsban, illetve egy New York-i magángyűjteményben őrzött Tiziano-képpel. 145
