Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)

I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Sajó István: Az anyagtudomány lehetőségei festmények eredetiségvizsgálatában

az anyagtudomány oldaláról egész más megközelítést igényel, mint egy középkori elefántcsontfaragásé. A hazai műtárgy-kereskedelem forgalmában jelentős hányadot tesznek ki a festmények és ezen belül is a XX. század első feléből származók. így életszerű példaként erre a csoportra szorítkozunk. A festmény értéke alapvetően megszabja, hogy meddig érdemes elmenni a vizsgálatokkal. A műtárgy-kereskedelem fertőzöttségét tekintve a kép értékének tíz-húsz százalékát is érdemes lehet arra fordítani, hogy maximálisra növeljük a hamisítás felismerésének esélyét. (Ez nem konkrét adatokon alapuló kockázatbecslés - ilyenről nem is tudok csak egy igen szubjektív vélemény.) Akár a Magyar Nemzeti Galéria leltározott anyagában is lehetnek hamisítványok - de ha egy ismert festő értékes képe száz év lappangás után váratlanul fölbukkan, mindenképp érdemes egészséges gyanakvással fogadni.

És végül, ne feledjük, olyan vizsgálat nincs, amelyik bizonyítja, hogy a műtárgy eredeti, csak olyan, amelyik kizárj a.

Mindezeket alapul véve bemutatunk egy vizsgálati stratégia-sort, amely egy kialakítandó protokoll alapjául is szolgálhat.

Tízezer forintos kép - ha tetszik, meg kell venni.

Egy százezer forintos festmény esetében ebbe a keretbe sok anyagvizsgálat nem fér bele. Egy jó szakember (restaurátor, műkereskedő) gondos szemrevételezéssel is sok mindent ki tud deríteni egy képről (a kép kvalitásai, a szignó eredetisége stb.). Szükség (gyanú) esetén fotótechnikai vizsgálatra is sor kerülhet.

Egy néhány millió forint körüli értéknél a kezdő lépések az előző pontban leírthoz hasonlók. Ha ez nem vezet meggyőzően egyértelmű eredményre, az anyagvizsgálatot nem érdemes megspórolni. Gyakorlott restaurátor tapasztalata (és UV-lumineszcens vizsgálat) alapján kijelöljük a színeket, amelyek vizsgálata döntő lehet. Ha mód van rá, érdemes kézi röntgenfluoreszcens elemzővel megvizsgálni az egyes színekhez tartozó elemösszetételt. Ez egyes esetekben már önmagában eldöntheti a kérdést. Például ha egy 1925 előttre datált képen a fehérek összetétele egyértelműen titánfehér (Ti02, anatáz vagy rutil) jelenlétére utal, akkor a festmény bizonyosan nem készülhetett a feltételezett időpontban6. Ha az eddigiek nem vezettek eredményre, elérkeztünk arra a pontra, ahonnan a továbblépéshez mintavétel szükséges. Először a húzószéleket érdemes megvizsgálni, ott az alapozásból, és szerencsés esetben a festmény színeiből is lehet mintát venni, a kép károsítása nélkül. Szükség esetén a festmény más részeiről próbálhatunk mintához jutni - pasztózusabban festett képekről a szükséges mg-nyi mennyiség nyom nélkül eltávolítható. A mintavételt mindenképp rutinos restaurátornak kell végeznie, aki eközben gondoskodik a kép megfelelő épségéről, és arra is ügyel, hogy a mintát a kép nem bolygatott részéről vegye. Az így kapott mintákból első körben az általánosabb eredményt adó, hatékony vizsgálatokat (optikai mikroszkópia, röntgendiffrakció, elektronsugaras mikroelemzés) érdemes elvégezni, a kérdések jellegétől és az eszközök/módszerek elérhetőségétől függő sorrendben. Ezek eredményeinek birtokában már elég sokat tudunk a képről. Ha nem találunk olyan anyagot (pigment, alapozó, töltőanyag stb.), amely kizárná, hogy a kép a datálás időpontjában készülhetett, akkor a kép még mindig lehet korabeli hamisítvány vagy felkészült hamisító műve. Innen a vizsgálati stratégia az adott festő életművét és stílusát jól ismerő szakember döntésétől függ. Ha elfogadja, hogy a kép jó eséllyel a kérdéses festő műve, akkor a további vizsgálatok szükségtelenek. Ha elképzelhetőnek tartja,

116