Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
Ocsút a búzától - Bendzsel Miklós előszava
AZ UFFIZITÓL LONDONON ÁT A KAPOSVÁRI RÓMA-VILLÁIG Ennek a szövevényes és érdekfeszítő ismeretanyagnak a gyakorlati hasznát és tanulságos alkalmazását néhány közelmúltbeli példával világítjuk meg. Becses gyűjtemény és kivételes történeti forrás a firenzei Uffizi Képtár Önarckép-galériája, amelyet három és fél évszázada Leopoldo de Medici bíboros alapított és indított el egy azóta is páratlan úton. A felkérésre készült vagy ajándékként befogadott több mint másfél ezer portré unikális kulturális és stílustörténeti kalauz. Huszonhárom képük huszonegy alkotója magyar, akik az utóbbi másfél száz esztendő tanúságtevői, idős Markó Károlytól a kortárs Lakner Lászlóig. 2013-ban a gyűjtemény intendánsa és kurátorai magyar kollégáikkal kamarakiállításon mutatták be ezt a kicsiny szeletet, a holland és a svájci hasonló rendező munkát harmadikként követve, az akkori magyar-olasz kulturális évad egyik kiemelkedő eseményeként. A Magyar Képzőművészeti Egyetem kiadásában és Fehér Ildikó szerkesztésében megjelent monografikus kötet pedig szakmailag is tanulmányozhatóvá tette ezt az igen sajátos és sokarcú együttest. Scheiber Hugó kartonra festett kisméretű portréja a svájci Raimondo Rezzonico-gyűjtemény csaknem háromszáz önarcképének 2005. decemberi megvásárlása révén került az Uffizi Képtárba. Mint az Fehér Ildikó leírásából megismerhető, az 1930-as évek kedvező olaszországi Scheiber-percepciója és Marinetti személyes pártfogása ellenére, szemben a Csók István, Gábor Marianne vagy Perlmutter Izsák itáliai sikeres bemutatkozását követő önarckép küldő felkéréssel, ilyen Scheiber esetében nem történt. A kérdéses portré svájci előélete ismeretlen. Ugyanakkor szakmai körökben köztudott tény, hogy a művész 1950-ben történt elhunytát követően keresettségének megugrásával párhuzamosan feltűnően sok olyan munka is felbukkant a hazai és a külföldi műkereskedelemben, amelyeket neki tulajdonítottak ugyan, de nem az ő saját kezű alkotásai voltak. Az MNG Festészeti Osztályának munkatársai felhívták a kurátorok és a szerző figyelmét, hogy az Uffizi gyűjteményében lévő „Scheiber H” jelzetű festmény is ezek közé a nem hiteles művek közé tartozik. Molnos Péter elemzése pedig rámutatott, hogy a firenzei kép Scheiber egyik legismertebb, a Szivaros Önarcképével mutat szembeszökő hasonlatosságokat. Idézve őt: „Jól láthatók a karakteres azonosságok a fülek, az orr, és a száj kialakításában, valamint az, hogy a hamisító feltehetően fekete-fehér repró alapján dolgozott, mert míg a formák terén számos egyezést találunk, addig a választott színekben elenyésző a hasonlóság. A hamisító a fej körül látható környezetet saját kútfőből alkotta meg, ügyetlensége - leginkább a kép jobb oldalán feltűnő, teljesen indokolatlan konstrukciónál - szembetűnő. A szignó képe a hamisítványon túl precíz, gondosan kiírt, míg az eredeti művön a spontán írás esetlegességeit mutatja.” Mindez az amatőr műértő részéről is felállítható sejtés, kellő érzék, képzettség és gyakorlat birtokában azonban már igazolható diagnózis. A társadalmi elégtétel pedig esetünkben a vizsgált kép bibliográfiájának ilyetén, az önarckép mivoltot a monográfiában is kizáró módosulása: Ismeretlen festő Scheiber Hugó modorában: Scheiber Hugó portréja. Egy másik esetről Martos Gábor tanulmánya bevezetőjében szól, lévén az igen emblematikus a hamissággal való fertőzöttség kiterjedését és e ragály akut voltára tekintettel. Ugyancsak a 2018. őszi aukciós szezon egyik londoni, régiónk XX. századi festészeti anyagának szentelt árverési kínálatában a magyar művek közül többel szemben alapos kételyek merültek fel -8
