Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Váli Zsuzsanna: Műtárgyvizsgálati eljárások a műtárgyhamisítások leleplezésének szolgálatában
a kapott adatok csak az azonosítható elemek egymáshoz mért mennyiségét mutatják, azt viszont nem, hogy a mátrixon belül milyen arányt képviselnek. Nem lehet tehát megállapítani, hogy egy adott pigmenthez milyen arányban kevertek kötőanyagot, mennyire egyenletes a rétegen belüli eloszlása, van-e jelen szerves színezék stb.19 Jóval pontosabb, érzékenyebb mérést tesz lehetővé a mikro-röntgenfluoreszcens berendezés. A pásztázó elektronmikroszkóppal (SEM) végzett elemanalitikai vizsgálat XRF-fel közös vonása, hogy ez is kémiai elemek kimutatására használatos eljárás, ez a vizsgálati módszer azonban többnyire mintavételt igényel. A mérést végző elektronsugár rendkívül jó felbontást tesz lehetővé, ezért a mérés igen kis mennyiségű pormintán és keresztmetszet-csiszolaton is elvégezhető, ezáltal képet kaphatunk az elemek egyes rétegeken belüli elhelyezkedéséről is. A mérés előtt ajánlatos a mintát fénymikroszkóp alatt tanulmányozni, és a vizsgálandó részt pontosan bejelölni. A röntgendiffrakciós vizsgálat (XRD) segítségével azonos kémiai összetételű, de különböző kristályszerkezetű anyagok - például pigmentek - megkülönböztethetők egymástól. Példa erre a titán-dioxid két kristálymódosulata, amelyeket eltérő periódusban használtak fehér pigmentként: az anatáz változatot 1870-ben állították elő először, de csak 1916-1918-ban kezdődött el a gyártása az Egyesült Államokban. A rutil pigmentként 1941-ben jelent meg a kereskedelemben, majd kiszorította a festékként kevésbé jó tulajdonságokkal bíró anatázt.20 A vizsgálati eljárás hátránya lehet, hogy nem minden műtárgyból lehet a szükséges mintamennyiséget kiemelni, mivel az a tárgy indokolatlan roncsolásával járna. Ha nagyon kis mintamennyiség áll rendelkezésre, megoldás lehet a mikrodiffrakciós eljárás választása. Ahogy egyéb műszeres vizsgálati módszereknél, itt is nagy súlyt kell fektetni a mintavétel és mintapreparálás módjára. Fontos, hogy a mintát megtisztítsuk a szennyeződésektől és a vizsgálat szempontjából irreleváns komponensektől, azaz lehetőleg minél több legyen benne a kérdéses anyagból, különben a keletkező háttérzajban eltűnnek a vizsgált anyagra jellemző, karakterisztikus csúcsok. Egy műtárgy hamis voltát csak az eredeti vagy a korra jellemző jegyek ismeretében lehet megállapítani. Tudnunk kell azonban, hogy a datálási kérdésekre adott válaszok mindig a jelenlegi tudásunk szintjét tükrözik. Azaz előfordulhat, hogy a későbbi kutatások tükrében változni fog a tudásunk például olyan kérdésekben, hogy melyik pigmentnek mi a legkorábbi felhasználási ideje, illetve a műszerek fejlődése révén lehetséges, hogy a későbbiekben olyan tulajdonságok is vizsgálhatóvá válnak, amelyek ma még nem. Habár a hamisítványok kivonása a kereskedelemből erősen javasolható, megsemmisítésük az említett okokból nem. Az anyagvizsgálatokat attribúciós célokra összehasonlító eljárás keretében, megfelelő, hiteles referenciaanyag birtokában lehet használni. A hamisítások kimutatásához az anyagvizsgálatok során olyan anakronisztikus elemeket keresnek, amelyek nem illeszkednek a műtárgy feltételezett korának anyaghasználatába. A kormeghatározó anyagok, például pigmentek azonosítása révén nem lehet pontos készítési dátumot behatárolni. Többé-kevésbé ismert, hogy melyik pigmentet mettől meddig használták a különböző földrajzi területeken. Ante quem vagy post quem típusú meghatározások révén a tárgy keletkezésének legkorábbi vagy legkésőbbi lehetséges időpontja, azaz rendszerint csak egy időintervallum adható meg. Az így kapott eredmények összevetése a stíluskritika, viselettörténet, forráskutatás eredményeivel segítheti a pontosabb datálást. 97
