Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
2. fejezet. Papp László: A szabadalmi hatósági funkciók alakváltozásai és eljárásrendje, 1896-1949
A SZABADALMI HATÓSÁGI FUNKCIÓK ALAKVÁLTOZÁSAI ÉS ELJÁRÁSRENDJE, 1896-1949 A PÁRIZSI UNIÓS EGYEZMÉNY KÖVETELMÉNYRENDSZERE A XIX. század végétől kezdve a szellemi alkotások bármely vetülete csak a vonatkozó nemzetközi egyezmények figyelembevételével tárgyalható. Az ipari tulajdonjogok terén az alapokat a korábban említett 1883-as Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) rakta le. A PUE minimumkövetelményeket fogalmaz meg a részes államok számára, amelyek - többek között - arra vállaltak kötelezettséget, hogy „az ipari tulajdon védelmére külön hivatalt rendeznek be". Ebből a rendelkezésből két alapvető megállapítás vonható le. Egyrészt a tagállamoknak az ipari tulajdonjogokkal kapcsolatos kérdések rendezésére egy központi hatóságot kell felállítaniuk. Akár az egyezmény eredeti francia szövegét, akár az előbb idézett magyar fordítást vizsgálva szembetűnik, hogy a szövegezés szándékosan kerüli a „független" jelző használatát. Az angol megfogalmazás is a „special industrial property service and a central office" fordulatot használja, amelyekből az olvasható ki, hogy a központi hatósággal szemben támasztott szervezeti különállás nem éri el a függetlenségnek azt a szintjét, amelyet a bírósági szervezetrendszer kapcsán szokás megállapítani. Másrészt a PUE értelmében ennek a hatóságnak a funkciója az ipari tulajdonjogok védelme. Vagyis itt nem pusztán egy adminisztratív funkciót ellátó szervről van szó, amely kizárólag az engedélyezéssel foglalkozik, hanem egy olyan szervről, amely az engedélyezéssel összefüggő kérdések elbírálására is jogosult, tehát valódi jogvédelmet lát el. Thomas Alva Edisonnak az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett szabadalma, a villanykörte Az iparjogvédelmi hatóság megszervezésének módja alapján több csoportba sorolhatjuk az egyes országokat. Az első csoportba azok az országok tartoznak, amelyek külön szervezetet hoztak létre. Az USA-ban a hivatal élén szabadalmi biztos állt (commisioner of patent), akinek a munkáját több segédbiztos és fővizsgáló segítette. A fővizsgálók jogi képesítéssel rendelkeztek, és a szenátus jóváhagyásával az elnök nevezte ki őket. Munkájukat nagyszámú, egyéb szakterületekről érkező személyzet segítette. Az USA-ban a XIX. század második felében a hivatal átlagosan több mint 200 embert foglalkoztatott. Svájcban szintén külön hivatal szerveződött, amely a szabadalmi, a mustra- és minta-, valamint a védjegyügyekben egyaránt eljárt. Németországban sajátosan szerveződött a hatóság, ugyanis ott bírói funkciót is telepítettek a szervezethez. A német hatóság [Kaiserliches Patentamt - Császári Szabadalmi Bíróság) bírói képesítésű tagokból és egyéb műszaki szakértőkből állt, amely, amint az elnevezése is mutatja, nemcsak az engedélyezési eljárást folytatta le, hanem jogvitákban is döntött. A második csoportba azok az államok tartoztak, amelyek nem hoztak létre önálló hivatalt, hanem valamilyen minisztériumnak alárendelt szervezet döntött az oltalmakról. így Franciaországban és Oroszországban a kereskedelmi miniszter adta No. 223,898 Patented Jan. 27, 1880. T. A. EDISON. Eleotrio-Lamp, 81
