Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
1. fejezet. Estók János: Úton a modern Magyarország felé
EGY HIVATÁS 120 ÉVE A Magyar Tudományos Akadémia allegóriája: Borúra derű A középiskolába - gimnáziumba, illetve reáliskolába - járók többsége tovább akart tanulni annak reményében, hogy ezáltal a társadalmi-gazdasági elitbe emelkedhet. A főiskolai és egyetemi tanulmányokra előkészítő gimnázium Magyarországon és Európa-szerte az elitképzés színtere volt - egészen az utóbbi évtizedekig. A reáltanodák a gazdaság és a polgárosodó társadalom igényelte természettudományi, műszaki ismeretek és a modern idegen nyelvek átadásához járultak hozzá. A reáliskolában érettségizettek az egyetemek természettudományi karára, a gazdasági és műszaki főiskolákra iratkozhattak be. A középiskolákat az 1930-as években egységesítették, ugyanakkor lehetőség nyílt az egyes gimnáziumi osztályok szakosodására. Az I. világháború utáni mintegy 58 OOO-ről 70 000-re nőtt a tanulói létszám, és emelkedett a gimnáziumot végzettek aránya is. Utóbbi nemzetközi összehasonlításban is kiállta a próbát: az 1938-ban elért 6%-os arány megfelelt a fejlett nyugat-európai országokban mért adatoknak. A II. világháború után a reáliskolák helyébe érettségit adó, középszintű gazdasági vezetőket képző technikumokat állítottak, majd azok helyett létrehozták a szakközépiskolákat. Utóbbiak szakmát és érettségit biztosítottak, azaz művelt szakmunkásokat oktattak-neveltek. Az 1960-as, 1970-es években a gimnáziumokban bevezették a tagozatos osztályokat és a fakultációt. Az így megemelt óraszámokkal lehetővé vált az iskolán belüli szakosodás. A rendszerváltozást követően ugrásszerűen növekedett a gimnáziumokba járó diákok száma. Az érettségi megszerzésének lehetősége demokratizálódott: a legszélesebb társadalmi rétegek számára vált elérhetővé a középiskolai végbizonyítvány. A politikai és a gazdasági elit a II. világháborút követő kommunista hatalomátvételig egyetértett abban, hogy a felsőoktatás feladata annak a magasan képzett értelmiségnek a kibocsátása, amelyre a közigazgatás, az igazságszolgáltatás korszerűsítése, illetve a gazdaság modernizációja alapozódhat. A legfontosabb szellemi központ a Magyar Tudományos Akadémia volt, amelynek az 1950-es évektől kezdve kiépítették a kutató hálózatát is. Korábban a kutatóintézetek a felsőoktatás intézményeihez, főként a tudományegyetemekhez kapcsolódtak. Utóbbiak közül kimagaslott a pesti egyetemen folyó tudományos kutatás és tudósképzés. Az ország második tudományegyeteme 1872-ben nyitotta meg kapuit Kolozsvárott. 1912-ben két további egyetem létesítéséről döntött az országgyűlés: Debrecenben és Pozsonyban a világháború első éveiben kezdődött el az egyetemi oktatás. Az orvosi karok klinikai negyeddel, intézetekkel és laboratóriumokkal gyarapodtak. Az orvostudomány differenciálódásának megfelelően új tanszékeket (orvosi fizikai, kórszövettani, élet- és kórvegytani stb.) szerveztek. A bölcsészkaron a természettudományok (vegytan, geológia, matematika, fizika stb.) önálló tanszékekké formálódtak, a humán tudományok is differenciálódtak. 20
