Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
5. fejezet. Tószegi Zsuzsanna: A szellemi tulajdon szolgálatában működő tanácsok, testületek
A SZELLEMI TULAJDON SZOLGÁLATÁBAN MŰKÖDŐ TANÁCSOK, TESTÜLETEK A szerzői jog a gyakorlatban A Szerzői Jogi Szakértő Testület véleményeinek gyűjteménye (1W7-2OO3Ï A szerzői jog gyakorlati alkalmazása a digitális online környezetben A SmjLTeltül« (ZW-ZW9) 3 A SZERZŐI JOGI SZAKÉRTŐ BIZOTTSÁG (1884-1952) Az idők során az összesen mintegy 350 főt számláló tagnévsorból meglehetősen önkényesen kiemelünk néhány olyan nevet, amelynek viselője kiváló példa arra, hogy a tagok kinevezésére felhatalmazott állami vezetők milyen fontosnak tartották a szakértői bizottság munkáját. Rövidebb-hosszabb ideig tagja volt a bizottságnak Bartók Béla, Benczúr Gyula, Egry József, Erkel Ferenc, Hauszmann Alajos, Kacsóh Pongrác, Kodály Zoltán, Kosztolányi Dezső, Major Tamás, Márkus László, Paulay Ede, Szent-Györgyi Albert, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Tamási Áron, Zilahy Lajos és még sokan mások. A Szabadalmi Bíróság két elnökének - Pompéry Elemérnek és Schilling Zoltánnak - a nevét is megtaláljuk a névsorban. Az SZJSZT válogatott sza kvélem ényei t tartalmazó könyvek borítói A testület feladata, tagsága, működése A szakértői testület szerzői jogi jogvitás ügyekben és a felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben ad szakvéleményt bírósági vagy hatósági megkeresés vagy pedig megbízás alapján. A testületet gyakrabban keresik meg perben álló felek, de peren kívüli ügyekben is kérnek tőle szakértői véleményt. Ez utóbbi esetben a vitában álló felek kvázi választottbírósági döntésként, magukra nézve kötelező érvényűnek tekintik a testület döntését. A SZJSZT feladatait, illetve a szervezeti és működési rendjére vonatkozó keretszabályokat a szerzői jogról szóló törvény, valamint a testület szervezetéről és működéséről szóló kormányrendelet határozza meg. A testület tagja szerzői jogi szakértelemmel vagy alkotói, előadóművészi területeken szakismerettel rendelkező személy lehet; a taglétszám nem haladhatja meg a 200 főt. Az igazságügyért felelős miniszter - a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben - ötéves időtartamra nevezi ki a testület elnökét, a 15 fős elnökséget és a tagokat. A testület az elnök irányítása alatt működik. A képviseletre az elnök, az elnökhelyettes vagy a kijelölt elnökségi tag jogosult; egyes ügyekben az eljáró tanács elnöke 203