Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)

3. fejezet. Vass László Ádám: Politikai-történelmi korszakokon átívelő iparjogvédelmi hatósági tevékenység, 1949-2015

EGY HIVATÁS 120 ÉVE Az e-nyilvántartás a hivatalhoz benyújtott ipar­Az e-nyilvántartás jogvédelmi bejelentésekről és az SZTNH által lefolytatott iparjogvédelmi engedélyezési eljá­rások során megadott oltalmakról vezetett elektronikus lajstrom, valamint a szerzői jogi árva művekre adott felhasználási engedélyek­ről és az önkéntes műnyilvántartásba vett szer­zői művekről vezetett nyilvántartás, amely > N CD <T aj' <-!■ térítés és regisztráció nélkül igénybe vehető. Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa néven 2011-ben átformálódott a hivatal elnökének munkáját több mint egy évtizede segítő testület is. A módosítások révén a névváltoztatás mellett szorosabbá vált az elnök és közvetlen tanácsadói közötti kötelék, az új szabályok szerint ugyanis a tagok nem állíthatnak helyettest. A tagok kinevezésének jogát a hivatal elnö­ke nyerte el (a felügyeleti jogkört gyakorló miniszter kifogásolási joga mellett, amely a tagok legitimáció­jának garanciája). A hivatal által bevilágított szakmai térben működő ágazati testületek közé új szereplő került: az európai (Z szinten is úttörőnek számító kezdeményezés eredményeként 2008 márciusában létre­jött Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A hamisítás elleni küzdelem fontosságát, mint a szellemi tulajdon védelmének egyik legfontosabb vetületét, az ezt követő évek ÀZ E-KUTÁTÁS Az elektronikus kutatás nyitóoldala a hivatal honlapján A bárki által hozzáférhető adatbázis lehetővé teszi a hivatal által vezetett elektronikus nyilvántartás ada­taiban, továbbá a Magyarország területén hatályos nemzetközi és közösségi/uniós iparjogvédelmi oltal­mi formák adataiban történő részletes keresést. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala valamennyi iparjogvédelmi oltalmi formára kiterjedő e-kutatási adatbázisa az iparjogvédelmi információk legtelje­sebb hazai forrása. Az adatbázisban az alábbi oltalmi formák dokumen­tumainak adataira, illetve digitalizált állományára lehet keresni. Iparjogvédelem Szerzői jogi és kapcsolódó jogi védelem • Szabadalmi oltalom • Önkéntes műnyilvántartás • Kiegészítő oltalmi tanúsítvány • Árva művek • Növényfajta-oltalom • Használati minták oltalma • Védjegyoltalom • Közösségi védjegy • Földrajzi árujelzők oltalma • Formatervezési minták oltalma • Közösségi formatervezési minták oltalma • Topográfiaoltalom Az Egyszerű keresés felületén valamennyi oltalmi formára együttesen lehet keresni, így például feltérképezhetjük egy intézmény teljes iparjogvédelmi portfolióját. Az Összetett keresésben az egyes oltalmi formákat kiválasztva, azokon belül lehet komplex keresőkérdésekre választ kapni. Az egyes oltalmi formákon belül - a sajá­tosságoknak megfelelően - eltérő keresőkérdéseket lehet megfogalmazni. 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom