Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - A mai áramszolgáltatás rendszere
ményű új gépegységek és a hozzájuk szükséges mellékberendezések állíttattak fel. Ezen gépek ugyanúgy, mint a már meglevő gépegységek is, háromfázisú, 10 kV feszültségű, 50 periódusú áramot termeltek. A másik két telep bővítése nem vétetett tervbe, minthogy azok már bizonyos fokig elavult berendezésűek voltak és a kelenföldi telepnél lényegesen kisebb gazdasági hatásfokkal dolgoztak. Véglegesen leállítani ezen meglevő telepeket nem lett volna indokolt, mert a terhelés további növekedése esetén, mint csúcstelepek célszerűen kapcsolhatók be az áramtermelésbe annál is inkább, mivel csúcstelepeknél a termelés gazdaságossága alárendelt szempont. Fenn kellett tehát tartani a lehetőségét annak, hogy a Csáky-utcai telep kisegítésképen akkor is elláthassa az egyenáramú fogyasztók áramszükségletének egy részét, ha az egyenáramú hálózat már teljes egészében a kelenföldi telepről nyeri áramát, de gondoskodni kellett arról is, hogy a Váci-úti áramfejlesztőtelep a kelenföldi teleppel együttműködve kapcsoltassák az áramtermelésbe. E célból a Váciúti telep turbogenerátorai közül azoknál, amelyeknél a 42-5 periódusról 50 periódusra való áttéréssel kapcsolatban a fordulatszám emelése szilárdsági szempontból megengedhető volt, 50 periódusú üzemre tértünk át és a generátorok mindkét fázisát felhasználtuk. A telep ezen átalakítás folytán 3 kV, 50 periódusú, kétfázisú áramot termelt, amely áramnem megfelelő transzformáció útján már alkalmassá tette a kelenföldi teleppel való együttműködésre. A kelenföldi telep bővítésével, továbbá a régi telepek terhelésének a kelenföldi telepre való fokozatos áthárításával kapcsolatban szükségessé vált a kelenföldi telep elosztó kábel- hálózatának bővítése is. Ezzel a bővítéssel egyidejűleg át kellett térnünk egy új, nagyobb elosztófeszültségre. A meglevő 10 kV-os elosztófeszültség ugyanis a következő évek során csakhamar tarthatatlanul alacsonynak bizonyult volna, mivel a megtöbbszöröződött teljesítmény számára nagyon sok új kábelfektetés vált volna szükségessé és e mellett a feszültségesések és energiaveszteségek, de különösen a rövidzárlati áramerősségek nagy mértékben megnövekedtek volna. Számítanunk kellett azonkívül arra, hogy a közeljövőben új energiaforrásról kell majd gondoskodnunk a megnövekedett terhelés felvételére. A telepeknek az üzembiztonság és gazdaságosság szempontjából rendkívül fontos és szükséges összekapcsolását a későbbi évek folyamán 10 kV-os feszültség mellett nem — vagy csak nehézségekkel — tudtuk volna már megvalósítani. Szükségesnek mutatkozott tehát az elosztófeszültségnek a felemelése, hogy a kábelek számát és a fellépő veszteségeket csökkentsük, a rövidzárlati áramok nagyságát — és ezzel a szükséges lekapcsolási teljesítményeket — korlátozzuk. Ezzel elérhető volt az is, hogy az elosztóhálózat e bővítés után ne csak a pillanatnyi szükséglet kielégítésére legyen alkalmas, hanem a jövőben várható fejlődés esetére is megfelelő rendszert képezzen. Az új elosztófeszültség nagysága egyrészt külföldi tapasztalatok, másrészt gazdaságos- sági számítások alapján és végül a kábeltechnika akkori állásának megfelelően 30 kV-ban választatott meg. A kapcsolat a meglevő rendszerrel olymódon létesült, hogy a meglevő sugaras kiképzésű 10 kV-os elosztóhálózat fölé egy 30 kV-os hálózat helyeztetett, amely főelosztóhálózat a főváros területén a fogyasztás gócpontjaiban elhelyezett transzformátorállomások segítségével táplálja a már meglevő hálózatrészeket. A 30 kV-os hálózat feladata tehát az energiának nagyobb távolságokon át való szállítása, továbbá az egyes telepeknek egymás közötti összekapcsolása. A régebbről meglevő 10 kV-os hálózat végzi továbbra is a fogyasztókat tápláló transzformátorok ellátását, csakhogy az egyes 10 kV-os kábelek hossza lényegesen kisebb, mivel a hálózat táplálása nemcsak az áramfejlesztőtelepekről, hanem a 30 kV-os transzformátorállomásokról is, tehát több 59
