Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
Az áramszolgáltatás története - Áramszolgáltatás a magánvállalatok idején
A telep naponkinti terhelésingadozását jellemzi a 19. számú ábra, amelyen fel van tüntetve az 1895. évi maximális terhelésű nap, valamint az 1918. évi hasonló nap terhelési diagrammja. Áramátalakító állomások. A Berzenczei-utcai áramfejlesztőtelep kétfázisú 1800 és 2000 V feszültségű, illetve háromfázisú 5000 V feszültségű, 26 periódusú áramot termelt, márpedig a Budapesti Általános Villamossági Rt.-nak csak egyenáram eladására volt engedélye. A fentemlített áramnemeknek egyenárammá való átalakítása az átalakító állomásokban — az akkori névhasználat szerint — »altelepek«-ben történt. Az áramátalakításra motorgenerátorok szolgáltak, amelyeknek mindkét oldala elektromosan egymástól teljesen függetlenül volt kiképezve. Ugyanitt voltak elhelyezve az egyenáram tárolására szolgáló akkumulátor- telepek is. Ilyen alállomások létesítettek : a Kazinczy-utcában, a Murányi-utcában, a Horn Ede-utcában, a Liliom-utcában és a Lógodi-utcában. A Kazinczy-utcai alállomás 1893-ban az áramfejlesztőteleppel egyidejűleg helyeztetett üzembe az akkori fogyasztókörzet középpontjában. Az alállomáson eredetileg 1 darab 240 kW és 2 darab, egyenkint 120 kW egyenáramú teljesítményű átalakító gépcsoport volt felállítva. Az alállomás gépi berendezése 1894-ben egy 240 kW egyenáramú teljesítményű átalakítóval bővült, 1895-ben pedig a két kisebb, az első kiépítés alkalmával felállított átalakító helyére további két, ugyancsak egyenkint 240 kW egyenáramú teljesítményű átalakító állíttatott fel, úgyhogy a gépteljesítmény ekkor már 960 kW-ra rúgott. Az áramátalakító gépcsoportok kétfázisú motorja és dinamója horizontálisan osztott koszorúval bírt és erre voltak szerelve a mágnespólusok. Mint érdekesség említendő meg, hogy a kétfázisú motorok álló pólusokkal és forgó armatúrával bírtak, ellentétben a későbbi időben általánosan használatossá vált elrendezéssel. A motor és dinamó mágneskereteit felül vasgerenda, alúl a közös alaplemez kötötte össze és az így összekötött mágneskoszorúra voltak erősítve a külső oldalakon a háromsarkú tartókengyelek, amelyekben az automatikus gyűrűskenésű csapágyak találtak elhelyezést. A két forgórész közös tengelyre volt erősítve. A váltakozó áramú motor tekercsei áramukat négy, egymástól elszigetelt csúszógyűrűről kapták, amelyeken a tápvezetékkel egybekapcsolt kefék siklottak. Az átalakító gépcsoportok percenkint 220 fordulattal jártak és a hálózat 2 x 110 V-os elosztórendszerének megfelelően 240 V feszültségű áramot termeltek. 1903-ban és 1904-ben az alállomás gépei kicseréltettek és a régi négy átalakító helyére 4 darab, egyenkint 670 kW teljesítményű átalakító került kétfázisú, 1850 Volt feszültségű, 26 periódusú és 190 fordulatszámú aszinkron motorokkal. 1907-ben tovább bővült az alállomás gépi berendezése 1 darab 760 kW egyenáramú teljesítményű átalakító felállítása révén, amely azonban a központi telep áramrendszerében bekövetkezett változásnak megfelelően az addigiaktól eltérően háromfázisú, 5000 V feszültségű, 26 periódusú árammal volt hajtva percenkinti 195 fordulatszám mellett. Az 1910-1914. évek közötti időben felállításra került 2 darab Ganz-féle motorgenerátor háromfázisú, 5000 V, 26 periódusú áramra, percenkint 195 fordulattal és egyenkint 850 kW 29
