Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
mérvű — a mellső felső kazánba való csatlakozásuknál a víztér fölé nyúló toldatokkal szereltettek fel azon célból, hogy a szabaddá váló gőz vízrészecskéket magával ne ragadjon. A gőz túlhevítési hőfokának szabályozására Jankovszky-féle készülék szereltetett fel, amelynek működési módja abban áll, hogy a túlhevítőből kilépő gőz szükség szerint két részre osztatik, amely részek egyike a hátsó felső dob vízterében elhelyezett csőkígyórendszeren áramlik végig és ott 50—80° C-al lehűtve hozzákevertetik a lehűtetlen túlhevített gőzhöz és így szolgáltatja a kívánt hőfokú túlhevített — kevert — gőzt. Átalakításon ment keresztül a rostélyszerkezet is, amely az újabb kazánjainknál kitűnően bevált és az e kazánoknál eredetileg alkalmazottaknál korszerűbb, szakaszos légbefúvószerkezettel és salaktorlasztóval szereltetett fel. A salaknak a tűztér oldalfalához való odasiilését van hivatva megakadályozni a rostély két oldalán alkalmazott oldalhűtőkamra, mely négyszögkeresztmetszetű, egy darabból húzott, kazánvízzel hűtött csőből áll és be van kapcsolva a kazánvíz áramába. A salaktorlasztó alkalmazása a salakgenerátor használatát feleslegessé tette, amely oknál fogva az üzemen kívül helyeztetett és csupán a salaknak a Noppen-féle salakeltávolító vályúba való vezetésére szolgál. Ezen utóbbi üzembehelyezése egyúttal magával vonta a salakelevátor leszerelését is, minthogy az önműködő salakvezetés mellett arra szükség már nem volt. Ezen átalakításokkal kapcsolatban természetszerűleg megtörtént a megnövekedett füstgázellenállásnak megfelelően a szívó- és nyomóventilátorok megerősítése is. A III. és IV. Babcock-Wilcox-rendszerű, nagynyomású gőzkazán lényegében megegyezik a középnyomású Babcock-Wilcox kazánjainkkal, azonban azzal a különbséggel, hogy két kazánhengerrel bír, amelyek merőlegesen állnak a hátrafelé enyhén emelkedő 109 I I 70. ábra. Babcock-Wilcox kazán keresztmetszete.
