Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Gyanták, firniszek és lakkok
265 bekent bélyeget használtak. Utóbb viaszkot használtak pecsétül ; ezzel ellátott okiratok már a 8. századból léteznek. Első haladás volt, mikor a pecsétlő viaszkot veresre festették; a 14. századból fekete viaszpecsétek is ismeretesek, melyek rendesen fa vagy fém tokokban szalagokkal vagy zsinegekkel vannak a pergamenhez kötve. A legrégibb ismert pecsétviaszból levő pecsét 1553-ból való. Chinában és Indiában egyébiránt már emlékezetet haladó idők óta készítik a pecsétviaszt. A portugállok hozták állítólag Kelet-Indiából az első pecsétviaszt, miért is portugalviasz nevet viselte ; valószínű hogy a táblás lakkot hozták csupán. Francziaországban «cire d’Espagne», spanyol viasz nevet nyerte, mert a táblás lakkot Spanyolországból kapták, a mely ország egyébiránt már korán élénken kereskedett a kész pecsétviaszszal. Nálunk is e névvel illetik. A pecsétviasz készítéshez kívántató anyagok : tábláslakk, terpentin, földek, festékek s illatos anyagok. A tábláslakk nem elég könnyen ömled meg s a kihűlés után nagyon merevvé lesz ; erről tesz a terpentin adalék. Csekélyebb fajta pecsétviasz számára a táblás lakkot részben vagy egészben mint pl. a palaczkdugóborító viasznál stb., vonógyanta pótolja. A nevezett anyagok azonban ömlésükkor nagyon is folyékonyak lennének s lecseppennének, tehát iszapolt krétát, magnézíát, égetett gipszet, czinkfehéret, barytfehéret vagy bizmutfehéret adnak még hozzá. Színesíteni a következő festékanyagokkal szokás a pecsétviaszt : a vörös színt adja a czinóber, a feketét a korom, csontfekete s szurokaszfalt, a barnát a czinóber s korom vagy csontfekete vagy vasminium vagy pedig umbra, a sárgát chromsavas czinkoxyd vagy kénarzén, a kéket kobaltultramarin magneziával vagy ceroleummal, a zöldet Rinmann-féle zöld czinkfehérrel ; a fehér színt fehérített tábláslakk mellett a bizmutfehér vagy czinkfehér ad. Az aranyos pecsétviaszhoz apróra vagdalt valótlan aranyfüstöt tesznek. Részint illatosítónak, részint a gyanta elégési szagának eltakarására a pecsétviaszhoz illó olajokat vagy jószagú balzsamokat adnak. A legközönségesebb fajtához tesznek még fenyűgyantát, szurkot, viaszt, paraffint stb. Mind ez anyagok nem igen nagy hőmérsékletben gondosan összeolvasztatnak s mintákban rudakká öntetnek. Ezeket azután csiszolják, megbélyegezik s teljesen kikészítik. Jó s helyes összetétellel készült pecsétviasztól megkivántatik, hogy tetszetős legyen alakja, szép s egyenletes színe, hogy gyorsan égjen anélkül, hogy kellemetlen szagot s nagyon sok füstöt gomolyogtasson, hogy könnyen folyós legyen anélkül, hogy égés közben lecsepegjen, a megmerevülés után fényét s színét megtartsa, köny- nyen váljon le a pecsétnyomóról, ellenben jó rátapadjon a papirosra, erről le ne pattogjon és a napon meg ne lágyuljon. A pecsétviasznak magának egynemű töréssel kell bírnia s síma bágyadtfényünek lennie. A pecsételés közben a papírra lecsepegte, tett vörös lakkot egy ideig mozgásban kell tartani, hogy bensejében a kormos részek, melyek külsejére kicsapódtak, 'egyenletesen szétoszoljanak ; ha ez nem történik, a pecsét fekete eres. Ragasztók. A firniszekhez czélra s készítési módra közel állnak a ragasztók. Ragasztók alatt értünk oly tésztanemü elegyeket, melyek, két egymáshoz illesztett lap közzé téve, ezeket megkeménykedésük után egymással összefoglalják. A ragasztók alkalmazása rendkívül sokszerü, miért is készítési módjuk is rendkívül külömböző. A ragasztónak majd a levegő, majd a víz, majd savak elől kell elzárnia az utat; sok esetben csak kapcsoló szer, más esetekben csak ártalmas hézagok betapasztására szolgál, a miért is a ráfordított anyagok igen külömböző természetűek. Ezek szerint vannak : meszes ragasztók, olajos ragasztók, gyantás vagy kénes ragasztók, vasas ragasztók. Meszes ragasztok. Oltott mész kazeinnel, fehérjével, arab mezgével s enywel oly Találmányok könyve. IV. 34
