Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A világítás, különösen a gázvilágítás s az ezzel kapcsolatos iparágak
Világító s nem világitó lángok. 205 Ama lámpák, melyek a múlt században még nélkülözhetetlen házi szerül szolgáltak, azoktól, melyeket korunkban Pompeji romjaiból kiástak, csak az által külömböznek , hogy amazok sokkal formátlanabb alakúak voltak emezeknél — de lényegükben teljesen ugyanazon kezdetleges edények maradtak, a melyeknél egyszerűbbek már nem is gondolhatok ki. Tágabb értelemben a «lámpa» fogalma alá nemcsak azok a készülékek tartoznak, melyekben bizonyos anyagokat elégetünk lángjuk fénye miatt, hanem az olyanok is, melyeknél a fényfejlesztés , mint a villamos lámpánál, más okkal bir, s továbbá az olyanok, melyeknél az égetés czélja nem fény — hanem hőkeltés, az úgynevezett melegitőlámpák. A lámpánál mindig az égőanyag az irányadó, a mely abban mindig czélrave- zetőn használandó ki fény- és hőkeltésre. Az itt számba jövő anyagok némelyike oly könnyen gyúló természetű, hogy minden mennyiségök kigyujtható s égésben megtartható. Azonban nagy folyékonyságuk, a mely az elégés folytán fejlett hő által még inkább fokoztatik, könnyen nagyobb mennyiségüket is engedheti át az elégésnek. Az ily világítóanyagoknál az elégést a lámpák különös szerkezete által kell mérsékelni. Erre példa a terpetin-olaj. Mások, mint a repczeolaj, melegebb természetűek s ezeknél az elégési hőt össze kell tartani, hogy a megfelelő égőanyag-meny- nyiség mindig ismét éghető gázzá változzék. Az elégés elmélete s vele a láng mivoltának kimagyarázása ugyan már a múlt századból való, azonban csak a mostaniban használtattak ki ama nagy gyakorlati hasznok, melyek a tudományos elvek nyomán a világításra háramlottak. Nemcsak hogy a gázvilágitás csupán ebben nyert biztos alapot, de a világításra tartozó egyéb érdekes kérdések is megoldattak, melyek nagy fontossággal bírtak. Világító s nem világító lángok. Ekkép csakhamar kitudódott, hogy annak oka, mért világítanak némely lángok nagyobb, mások igen csekély világgal, ama szilárd részek mennyiségétől függ, melyek a láng palástjában izzóvá lesznek, mielőtt az oxygén fölvétele által teljesen elégnek. Mindazok az égékeny gázok, melyek ilyen szilárd részecskéket nem bírnak kiválasztani, nem világítanak, vagy csak igen kevéssé. Ismét az oly gázok, melyek az elégést megelőző bomlásuk folytán több szilárd testet választanak ki, mint a mennyi a külső lángpalástban valóban el is éghetnek, világítanak ugyan, de világítóanyagukat ama túlság csorbítja. Mert mivel a környező levegő oxygenje nem elegendő arra, hogy az elégést abban a mértékben teljesen befejezhesse, a milyenben a szilárd anyag ahhoz járul, az elégető hő sem elegendő nagy arra, hogy ama válományok összességét belterjes izzásba hozza ; egy része elégettetlenül átmegy a paláston s sötét színével homályosítja a láng világosságát. A kormosodás tüneménye, a mely a narancsvörösen égő lánggal szokott kapcsolatos lenni, példa rá, a mi a mondottat elegendőleg megmagyarázza ; mert a korom nem egyéb szénnél, mely nem tudott elégni. S viszont még a széntartalmú gáz is oly gyorsan égethető el, hogy ama szilárd részeknek nincs idejök kiválni, hanem a szén az oxygénnel vegyül, mielőtt még izzásba jönne. Az ily lángok (szén- oxydgáz) szintén nem világítanak. A helyes arány a középuton van. Az égő hőnek lehetőleg sok, de nem túl sok szilárd anyagot kell nyújtani a megbomló gázból. Ha a hydrogéngáz lángját a terpetinolajé mellett nézzük, a két szélsőséget megtestesítve látjuk magunk előtt. A hydrogéngáz nem bomolhatik meg továbbat s ennélfogva nem is választhat ki szilárd részeket magából. Mindamellett tehát, hogy elégésekor rendkívül nagy hőt fejleszt lángja, majdnem semmit sem világít. A ter- petinolaj ellenben az által, hogy nagy sietve bomlik s mohón igyekszik alkotó részeiben az oxygénnel vegyülni, ebből az elégésre szükséges elemből a környező levegőből
