Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A szappanfőzés és gyertyagyártás
186 A szappanfőzés és gyertyagyártás. forró vízben sajtolják. Lassú nyugodt kihűlés után állnak elő aztán ama sárga viaszsonkolyok, minő alakban árúczikket képeznek. A sonkoly kiolvasztáea által nyert viasz többé-kevésbbé sárga, mely közönséges hőmérsékletben gyúrható, alacsonyabban merevvé lesz s törése szemcsés. Megolvadására 60 és 62° kell. A viasz szemcsés törése, mely a sárga viaszban foglaltató tisztátalanságok következménye, úgyszintén a sárga szín a viaszgyertya gyártónak dolgot ad, mert mindkettőt el kell hárítani. Ez a fehérítéssel történik. A viaszt legelőbb derítik s e végből ónozott rézüstben, a melyben eleve vizet a buzgásig hevítettek timsó vagy borkő vagy pedig kénsav hozzátétellel, erős kavarás közben megömlesztik. Néhány percznyi nyugalom után a viaszt vizestül egy kádba folyatják. Itt a tisztátalanságokat engedik leülepedni, és hogy a viasz ez alatt meg ne merevedjék, födővei letakarják a kádat s ezt pokróczokkal borítják még be. Ekkép megtisztíttatván a viasz, a szalagozó gépen vékony szalagokká alakíttatik, hogy a nagyobb felszín folytán a fehérítő mívelet alatt a levegő s fény jobban ráhathassanak. A szalagokat vászonnal bevont kereteken kiviszik a fehérítő térre, a hol időnként megforgattatván, a levegő s a nap behatásának maradnak kitéve mindaddig, míg a fakulás már nem halad tovább, mire, hogy benseje is fehéredjék, a szalagokat megömlesztik, a viaszt újból szalagozzák s a fehérítést ismétlik. A fehérítés a viasz fajtája s az időviszonyok kedvező volta szerint 25—30 napig tart. A súly veszteség 2—10 százalékot tesz ki. A teljes fehérítés után a viaszt megolvasztják, selyem szitán megszűrik s vagy nagyobb tusakokká vagy kerek táblákká alakítják. À rovarok közt a mi méheinken kívül vannak még mások, melyek terméke szintén árúczikket képez mint viasz. Guadeloupeból pl. fekete, nem fehéríthető viaszt kapunk, melyet egy ott honos vadméh termel. A chinai pe-la viasz nem méhviasz, mert az a viasz színbogártól (Coccus ceri'fereus) kerül. Sok növényfaj is terem viaszszerű anyagokat, ilyesféle vegyületet találunk kis mennyiségben a leveleken s gyümölcsökön, mint vékony bevonatot pl. az almákon. A viaszpálma (Céroxylon andicola), némely myrthusfélék, s más növények azonban oly mennyiségű növényi viaszt szolgáltatnak, hogy némely vidékeken jelentékeny kereskedelmi czikket képez. Columbiában pálmaviaszt dolgoznak fel gyertyáknak, úgyszintén Rio Janeiróban, a hol az úgynevezett Carnauba, a Kopernicia cerifera pálmafaj leveleiről nyert viasz árúczikk. A parafinn (az új latin «parum-affine»-bői alakult neve, más anyagokhoz való «csekély rokonsága» után), a mely újabb időben a gyertyagyártásnak fontos anyaga, nem tartozik a zsírok közé, hanem a száraz párlalásnak terméke s nevezetesen a barnakőszénből állíttatik elő. Természete szerint tehát abba a fejezetbe való, a mely a gázvilágítást s a száraz párlás termékeit tárgyalja, s itt annál inkább is mellőzhetjük, mivel e nyersanyag természete a gyertyagyártási eljárást nem másítja meg. De mielőtt magára a gyertyagyártásra térnénk át, némieket el kell mondanunk a gyertya egyik fontos részéről, a gyertyabélről, a kanóczról. A gyertyabél szűk hézagaiban a láng hője által megolvasztott világító- anyag abban a mértékben szívódik fel, a mely mértékben azt a láng fölemészti. A bélnek e szerint likacsos állományúnak s azonfelül eléghetőnek kell lennie. A bél jóságára nézve fontos, hogy egyenletesen vastag s tisztán fonott fonálból álljon, hogy maga a bél is egyenletes vastag legyen s belé nem fonott szálak (úgynevezett tolvaj) attól el ne álljanak. Mennél egyenletesebb a bél egész hoszszá- ban, annál egyenletesebben száll fel a zsiradék az egyenletes hajcsövesség folytán s annál egyenletesebb égése is, föltéve, hogy a világítóanyag kellően tiszta. Régebben s jelenleg is még gyakran a faggyú- s viaszgyertyáknál, a bél sodrott volt, vagyis az
