Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A dohány s a többi narkotikus szerek
A dohány s termesztése. 71 a hol ez már 1701 óta fenállt s haszonbérlet útján a kincstárnak 61.000 irtot jövedelmezett. Batthyányi Lajos akkori udvari kanczellár azonban ellenezte s Írásbeli fölterjesztésére az el is maradt egész 1851-ig, mikor hazánkra is kiterjesztetett az osztrák monopólium. A dohány S termesztése. A dohány egynyári növény, csak néhány faja évelő, de ezek levelei is jóságra nézve vesztenek. Levelei duzzadtak, nagyok, osztatlanok. Virágai korong- vagy inkább csősalakúak s öthasítású a peremök. Számtalan apró magvai rekeszes tokban vannak. Linné szerint e növény rendszerének ötödik osztályába tartozik; Jussié szerint ellenben, mint már említők, egy csapat mérges növénynyel a csucsorfélék-családjába tartozik. A dohány ugyan majdnem mindenütt megterem, mert Európában még a 68. szélességi fok alatt is előfordul; de jóságára rendkívüli befolyással vannak az égalj, a talaj minősége, a tenger színe fölötti magasság, a trágyázás s mívelési mód. Alig van annyi gyümölcsfaj , mint a mennyi dohányfajt megkülömböztetnek a termesztők, s a jellemző ismertető jegy majdnem mindig az íz. Legjobban díszlik a dohány a forró tartományokban. A legfinomabb fajták az éj szaki félgömb 15. és 35. szélességi fokok közt teremnek, mely határt a Phillippinák s Latakia Szy- riában jelölik meg. A jó dohányt termő vidék hőmérsékletének nem szabad 10 fok alá szállni. A nagyon nedves talaj, habár búján sarjasztja fel a dohánynövényt, ártalmas az íznek; a narkotikus alkotó részek kiválóan a kötött talajban fejlődnek, s az itt termesztett dohány, mivel «serczeg» s «szenesedik», nem is való igen pipadohánynak. Porhanyó, homokos s márgás talajban, napos s hideg szelek ellen óvott helyen, mint tudva levő, Magyarországon is igen jó leveleket lehet termeszteni, melyek persze nem állják ki a versengést a nyugat-indiai vagy ázsiai dohány jóízével s illatja finomságával. A dohányhamú chemiai elemzése azt deríté ki, hogy a könnyebben égő fajták nagyobb mennyiségű kalisókat tartalmaznak, hogy azonban a nehezen égők inkább kénsavas, sósavas s villósavas vegyületeket foglalnak magukban. Minthogy a szénsavas kali, mely a növény hamujában benn rejlik, mindig szerves sókkal biró kalisókkal, tehát vagy sóskasavas, borköves vagy almasavas kálitól ered, kísérleteket tettek arra nézve,hogy a dohánylevelek könnyű égősségét azzal nevelik, hogy ily sókkal megitatják s hirtelen megszárítják. A siker kedvező volt, s nem egy gyáros alkalmazza. Eddig az volt a vélekedés, hogy az égősségét a salétrom tartalmának nagy39. ábra. Kapa- vagy ibolya dohány.
