Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Az őrlés és sütés
16 Az őrlés és sütés. pitiére) s azt folytonosan rázza. Visszatérve ismét a 2-dik ábrára, látjuk, bogy a D, E hajtők orsóikon fel-alá tolhatok, hogy az egyik vagy mindkét malomjárat tetszés szerint veszteglésre vagy járásra bírathassék. Ábránkon a bal malomjárat van kikapcsolva, vagyis az E hajtó lecsúsztatással a C hajtókorongból ki van fogva. A malomszerkezet legközelebbi feladata tehát a malomorsók s ennek folytán a velők kapcsolatos felső malomkövek forgatásában áll. Tudvalevő, hogy az őrléshez mindig két kő kell, melyek egyike (az első vagyis fenékkő) helytálló, mig a felső (a hékő, forgókő) amazon forog. Az orsó s hékő közti kapcsolatról a 2-ik ábra nyújt fogalmat. Abban a bal malomjárat átmetszetben, míg a jobb a rendes látatban van feltüntetve, melynél a kővek fapalásttal, kőfészekkel (kávával) vannak elfödve. Az orsó egy lyukon át átmegy a helytálló fenékkővön, mely, hogy az illedés szoros legyen, ki van bélelve (a serpenyővel), mely a régi malmoknál fából való, az újaknál fémből van szabatosan kimunkálva s belső kenőkészülékkel van ellátva. A serpenyő által ilyeténképen minden ingástól óvott orsó fa gúzsáig) felső végében van a hékő s képezi ennek egyedüli támasztékát. Ennek természetesen terhét épen a központban kell viselnie, a hol a hékő szeme van, vagyis azon a résen, a melybe a gabnaszemek beperegnek. E szembe tehát a guzsalylyal kapcsos vas részek úgy vannak beillesztve, hogy a szemek az átesésre elég térrel bírjanak. Ez illesztéket a malom vasának nevezik. A malomvasa s a guzsaly járás közben oly szilárdan illednek egymásra, hogy a hékő s orsó egy darabként viselkednek. Az ábrán látni való, mikép nehezedik a kő vasa serpenyősen a megfelelően kerekített orsófejre, melyen hogy az erőátvitel könnyebbíttessék néhány menesztő vagyis dudorodás van, melyek a kővasába fogódzva a forgást eszközük. Az egész malomban a legfontosabb tér tagadhatatlanul a fenékkő s hékő közti kis hézag, a melyben az őrletés végbemegy. E résnek mindenütt egyenletesnek kell lenni s a járás közben sem szabad változnia, a mi csak úgy esik meg, ha az őrlőlapok tökéletesen helyesen vannak megmunkálva, ha a két kő teljesen vízszintes állású s ha a hékő minden oldalosau egyenlő súlylyal bír. E szűk hézagot azonban tetszés szerint meg is kell szűkíthetni vagy bővithetni, a mint azt a szemek nagysága s a kívánt őrlés kívánja, még pedig a malom járása közben. Erre való a hékő emelése s sülyesztése. Ezt a régi malmokban vagy emeltyűvel vagy csavarral eszközölték, míg a műmalmok ezt csigakerekekkel s ilyfélékkel végzik. A malomkövek. Kiváló fontosságúak a malmok őrlőkövei úgy anyaguk mint kimunkálásuk szerint. Hazánk igen sok alkalmas malomkőanyaggal bír s nagy mennyiségben is visznek ki tőlünk malomköveket kivált az aldunai tartományokba s Oroszországba is. A barsmegyei trachyt-bányák a legrégibb malomkő-bányák s állitólag már 800 évvel ezelőtt is használták e köveket. A sáros-pataki kőbányák szmtén századokra menő idő óta ismeretesek mint olyanok, honnan jó malomkő kerül ki; kitünőeket szolgáltat Kapnikbánya is (Mármaros-Sziget mellől) Pannonia-kó 4. ábra. A malomkövek katómódja. 3. ábra. A lantorna.
