Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - A telegraf feltalálása
250 A telegraf feltalálása. A vezetékdrótot támasztékokon vezetik, melyek jelenleg többnyire 3—5 méter magas szálfák, melyeket alsó végükkel, de előbb felszínesen megszenesítve a földbe ásnak. Amerikában megesik, bogy a drótot élőfákhoz erősítik. Az elszigetelést vagy porczellán harangokkal vagy szarúgummival borított öntött vas harangokkal eszközük. Korábban rézdrótból való volt a vezeték, de utóbb általán az olcsóbb vasat kapták fel, melyet 5 milliméternyi vastagságban alkalmaznak. A nagyobb ellenállást, melyet a vas kifejt, a megfelelő nagyobb vastagsággal egyenlítik ki, s ezáltal a drót a légköri befolyásoknak inkább áll ellent. A vezetéknek rozsda vagy egyéb által okozott hibás voltát galvánmérő beiktatásával puhatolják ki. Ezt előbb a drót közepével kötik össze, s itt mindjárt kitudódik, melyik felében van a hiba ; ezt a felet ismét megosztják s mindkét oldal felé adnak jelet, s itt a felezéssel egyre tovább menve a káros helyet egyre jobban megközelítik. Nagyon hosszú vezetékekben az áram oly tetemesen képes meggyengülni, hogy már nem bírja az írógépet megindítani. E bajról tett Wheatstone egy készüléke, az úgynevezett jelfogó vagy villamváltó (relais), mely a leggyöngébb áramot újult erővel teszi hatékonynyá. E kitünően hasznos készülék azon alapúi, hogy az egyik állomásból kiinduló vonaltelepbeli áram a másik átvevő állomáson nem gerjeszti föl egyenesen a villamdelejt, hanem, miután talán a nagy hosszaságú drótvezetékben igen meggyengült, előbb egy igen könnyen megindítható tűre vagy rúgóra hat, s ezzel egy galván telepnek, a helyi telepnek megfelelő nyitása- zárását eszközli, mely az írógéppel áll kapcsolatban s ezt a kellő erővel hozza mozgásba. A tengeralatti vagy földalatti vezetékek, mivel minden oldalról jó vezetők környezik, egész külön elszigetelést szükségeinek. A víz alatti vezetésre nézve az első kísérletek elég korán tétettek az meg, de az akkori ismeretek s segédszerek nem voltak kielégítők azoknak a követelményeknek megítélésére, melyeket oly kábel (latin cablum, görög kaplion-kötél) megkíván, melynek lerakása ezernyi mérföld liosszaságbau 5000 méternél nagyobb mélységben oly mindennemű nehezítő esetek közt megy végbe, melyből egy is elég arra, ha leküzdését baleset éri, hogy évek során át tartott munka, kifejtett fáradalom majdnem menthetetlenül odavesszen a feneketlenségbe. A kezdetben tett kísérletek csupán tudományos értékkel bírtak. A kelet-indiai britt telegrafügyek igazgatójának : Sir W. O’Shanghessynek kísérletei a kalkuttai Hugly-folyamban azonban már gyakorlati czéllal voltak összekötve, úgy szintén Morseéi, ki Amerikában 1842-ben foglalkozott vízalatti vezetékek lerakásával. Colt ezredes 1846-ban New-Yorkból Broklyn partjáig rakott le tenger alatti vezetéket, s ez tekinthető első ilynemű végrehajtott vállalatnak. Európában az eszme több ízben megpendítetett s nevezetesen 1840-ben Wheatstone terjesztett be a parlamentnek erre vonatkozó ajánlatot, de ekkor még nem érezték annak szükségességét. S a csekély bizalmon kívül, melynek ily vállalat «jövedelmezhetősége» iránt viseltettek, még többféle technikai tökéletlenséget is el kell hárítani, míg a szerencsés siker iránti hitet fel tudták kelteni. Az elszigetelő közeg, melyet ily tengeralatti vezetékekre alkalmazhatni véltek, kaucsuk volt. De ez elégtelennek bizonyult, mert az a víz alatt lassanként elváltozik és ezzel elveszíti elszigetellietőségét. Ez időben jutott a guttapercsa nagyobb tömegben a piaczra s csak hamar 290. ábra. A vezeték elszigetelt megerősítése.
