Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - A szélmalom és csavarhajó
A szélmalom-szárny. 21 belső készülék körül köböl. A szélszárnyak vagy kelepek száma rendesen négy, néha öt, van hatos, sőt nyolczas kelepü is, noha azt tartják, hogy a kelepek nagyobb száma nem jár különös haszonnal. A szélmalmok története, mint régi találmányé, nem igen világos. Leginkább azt hiszik róla, hogy Keletről származik, a hol használható vizi erő hijában az emberek figyelme a szélre irányult, mint erőforrásra. Keleten már a 9-ik században ismerték, s egy arab utazó, Ibn Hankal, úgy emlékszik róluk, mint melyek Szed- sésztanban, az iráni felföld keleti szélén már gyakori használatban voltak. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a régi rómaiak, mindamellett, hogy Kis-Azsiában jártak, még nem ismerték a szélmalmot. Az, hogy a szélmalmok a keresztés vitézek által jutottak Európába, 1040-ben Francziaországba, az csupán sejtelem, mely mellett szól ugyan a valószinüség, de nincs bebizonyítva. Egy 1105-ből való oklevélben említtetik először egy szélmalom ; tehát az idő előtt már ismerniök kellett ezt Francziaországban. Francziaországból átszármazott Angliába, és itt a legrégibb nyomok egész 1143-ig követhetők. 1332-ben Bartolomeo Verde ajánlotta a velenczieknek a szélmalomépítést, 1393-ban épült állítólag az első Spanyolországban. A hollandi szélmalmok mozgatható tengelylyel s szilárd épülettel, a 17-dik évszáz derekán találtattak fel. Ez idő előtt és után több rendbeli javítás tétetett rajtuk, melyek azonban terünkön, mert első sorban csak szélmalomkelepek elmélete tartozott ránk, túl esnek.
