Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A fazekas-árúk és a porczellán
A majolika vagy fajánsz. 207 2—5 rész ónból készítik a mázat, melyet finomra őrölnek, s aztán közönséges fehér üveggel vagy ehez való anyagokkal megkevernek s összeolvasztanak. E máz lényegében egy a tejüveggel s a fehér zománczczal. Át nem tetsző volta miatt vörhenyes agyag is fehérre vonható be vele. 3. Ólomhijas máz. Túlhajtott félelemből a közönséges ólmos máz helyébe sokféle ólomhijas mázkeverékeket hoztak ajánlatba, pl. közönséges ólomhijas üveget s széksót, vagy homokot s széksót, vagy homokot, fehér agyagot s hamuzsírt, vagy agyagot s fluorpatot stb. de nem igen tudtak felkapni, mert nagy nehezen folyósak vagy könnyen hasadoznak, vagy azért, hogy a közönséges gyártmányra igen drágák. A sómázról már fönebb emlékeztünk meg. A máznak lényege s hatása abban áll, hogy a hőben megömled s az üveg egy nemévé változik, a mely az agyag likacsait betömi s síma felszínt képez. Mennél több a mázban az ólomoxyd, annál folyósaid) lesz a máz, s annál kevesebb hő kell előállítására, de épen oly mértékben árt ez keménységének s tartósságának. Az ilyen máz idővel nagyon meghasadozik, s a savanyíts folyadékokat s a zsírt képes mérges hatásúvá tenni. A beégetésig kész fazékasárúk egy külön e czélra szerkesztett kemenczébe tétetnek s lángtűzben kezdetben mérsékelten, utóbb egyre erősebben hevíttetnek, a míg izzóvá lesznek s a máz megörülik rajtuk. Erre a kemeneze összes nyilásait elzárják s az árút a teljes kihűlésig benn hagyják. A mázatlan darabok, virágcserepek stb. egymásba s egymásra tehetők ; a mázasaknak ellenben nem szabad érül- közniök, mert menthetetlenül össze sülnének. Ez a menete főbb vonásaiban minden agyagárúnak. Csak a finomabb fajtáját készítik gondosabban ; ezek közül a majolika vagy fajánsz különösen azért érdekesek, mert a porczellán feltalálása előtt a keramikának ezek voltak a legnemesebb készítményei s tökéletesbítésökre és századokon át nagy szorgalmat s gyakran jelentékeny művészi készültséget fordítottak. Ez által e régi cserépedények kiváló művészettörténelmi érdekűekké váltak. A majolika vagy fajansz anyagára s előállítására nézve ugyanaz, a mit a közönséges életben kőedénynek mondunk, noha az e névvel illetett tárgyak alig keményebbek a közönséges fazékasárúnál. Ebből az anyagból állanak közönséges tányéraink s kávésedényeink, úgyszintén a fehér kályhafiókok (a csempék). Az erre használt agyag gyakran sárgás vagy vörös színt ölt az égetés által, mely esetben át nem tetsző mázzal borítják be. Rendesen az ólomoxydon kivid még ónoxydot is vesznek e mázhoz, mely ugyan szintén üvegesül, de átláthatlan ömledvényt, zománczot képez. Az e nemű áruczikkeket kétszer égetik és pedig először a máz nélkül, másodszor a mázzal. A fajánsz és majolika nevet jelenleg majdnem kizáróan a gyakran igen értékes régi edények, úgyszintén az ezek stillusában újabban készült fazékas-készítmények jelölésére, míg a közönséges használati árút kőedénynek mondják. A fajánsz (fayence) nevét Eaënza olasz várostól vette, a hol századok előtt először készítették. A majolika név Majorka szigettől ered (a betücserét a régi tosz- kaniai irók hozták be, igy Dante is : «Tra isola di Capri e Majolica), a hová a fazé- kasság e sajátságos ága az araboktól származott el. Általában oly árúkat, különösen pedig oly nagyrabecsiilt darabokat illetnek e nevekkel, melyek 300—400 évvel az előtt készültek Olaszországban s kiválóan pompás színezetű mázzal és festékességgel tűnnek ki. Míg egyebütt csak a közönséges fazékasárút ismerték, e jeles készítmények előállítása ott már magasra kifejlett műággá lett. A műfazekasság a római uralom ideje óta Európából jóformán eltűnt volt.
