Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A fazekas-árúk és a porczellán
A máz. 205 úgy lesz, hogy a munkás a kész edény szélére teszi egyik keze hüvelyk és középső ujját s kettejök közé mutatóujját nyomja a szélre. Az eddigelé leirt korong-munka azonban csak körkerek tárgyakat szolgáltat s ezeket is csak simákat. Mihelyt tojásdad vagy szögletes vagy gömbölyű czifrázott alakokról van szó, más eljárást követnek : a mintába nyomást, a mintázást. A lágy agyagot oly mintába nyomják, melyekben az előállítandó tárgy külseje bemélyítve van kidolgozva. E czélból az agyagot egy táblán nyujtófával, mint az képünk hátterében látni való (82. ábra), lemezzé nyújtja, körülbelül úgy mint a sütő a lepény tésztáját, s aztán az ily lepényt vagy a mintába vagy a mintára rakja s az aljazatra mindenünnen erősen rányomkodja; a hová sok jutott, lemetszi, a hová kevés, kipótolja úgy, hogy a minta megteljék. Ha a készítendő tárgy csak egyik oldala czifrázott, a másikat kézzel vagy fával síkozzák ; ha azonban mindkét oldal domboros rajzó, a 82. ábra. A mintázás. mintának is kettősnek kell lennie, mely egy alsó s felső részből áll, s melyek közzé az agyagot besajtolják. Nagyon is szerkezetes tárgyaknál a minta kettőnél több darabból is áll, mert különben nem lehetne a mintázott tárgyról leválasztani. A kiálló diszítményeket stb. külön alakítják s rátapasztják. így pl. a képünk közepén ülő munkás keze ügyében egy csésze áll, melyre az előtte fekvő, előre alakított fülek egyikét lágy agyaggal készül rátapasztani. A minták, melyekbe az agyagot nyomják, többnyire gipszből valók, melynek- likacsossága az agyagban levő vizet fölszívja és az által könnyűvé teszi az elválást a mintától; némely czélra fa-, kő- vagy fém-mintákat is használnak. Újabb időben épületek diszítményeit, sőt egész szobrokat készítenek agyagból. Ezek egyes részeit külön mintázzák, aztán lágy agyaggal összeillesztik egy egészszé s az érintkezési összekötő pontokat láttatlanná teszik, elvakolják.
