Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Az ezüst
152 Az ezüst. A legfontosabb ezüstérczek : az ezüstfény vagy kénes ezüst, mely áll 86V2 százalék ezüstből és 13Va százalék kénből; ez a legtöbb ezüstbányának képezi anyagát. Különösen nagy és tiszta darabokban vájják nálunk Körmöczön, Selmeczen, Nagybányán, Kapuikon, Zalathnán. Épen oly fontos a ridegül-egér ez vagy feketeezüstércz, mely áll ezüstből, antimonból és kénből, s a veresezüstércz, melynek két változata van, egy világos s egy sötét ; az előbbinek részei : ezüst, antimon és kén, az utóbbiéi : ezüst, arzén és kén. Az ezüstfakóércz tartalmaz kénes ezüstöt, rezet, vasat és czinket elelegyülve. Ezekhez járulnak még oly kénes érczek, melyekben a réz túlnyomó, és melyek egyéb fémeken (ólmon, antimonon, arzénen) kivül ezüst tartalmúak, ilyen az ezüstös rézérezfény, melynek gyakran fele ezüst, s aztán kiváltkép az ólomfény, melyben rendesen kevés ugyan az ezüst, de mert nagy tömegekben fordul elő, jelentékeny tényező az európai ezüsttermelésben. A szarúkőezüst (clilorezüst) Európában ritka (nálunk lelőhelyei : Radna, Kajánéi, Szelistye), de Szibériában, Mexikóban, Chiliben, Peruban az ezüsttermelés jó részét adja ki. Az ezüst előállítása. A mi már most az ezüstnek különböző érczei- ből való kivonását illeti, ennek többféle a módja, melyek általánosságban nedves és száraz eljárásra oszthatók. Az elsők közzé tartozik a foncsorítás higanynyal, az oldás és lecsapatás Augusztin stb. eljárása szerint. Száraz elbánás alá vétetik az ezüst- tartalmú ólom az üzéssel, pattinsonálással vagy a czink felhasználásával, mikről már megemlékeztünk az ólomnál. A míg amott a körül forgott a dolog, hogy az ólomfény csekély természetes ezüsttartalmát kivonják, a tulajdonképi ezüstérczekkez szándékosan adnak ólmot, hogy az magába vegye az ezüsttartalmát és aztán ismét kiadja. Az ólom és higany tehát az ezüst előállításánál egyazon szerepet játszák, szerei s eszközei ezek a kiválasztásnak ; a különbség köztük az, hogy az előbbihez hő kell, míg az utóbbi hidegen hat. Az ezüstnek kiválasztása higanynyal azaz foncsorítás által úgy chemiai mint gazdasági okoknál fogva csak a tulajdonképi ezüstérczekkel hajtható végre, nem pedig más fémek ezüsttartalmú érczeivel. A régibb eljárást Amerikában még ma is azon módon űzik, mint ez előtt 300 évvel. Az ottani viszonyoknak ez leginkább megfelel, mert az érczek általában véve nem dúsabbak a mieinknél, az ólom nagyon drága és a tüzelőben nagy hijuk van. Amerikában a bányákból kikerülő érczet kézi szemelés alá vetik, és a dúsabb. 1 százaléknál több ezüsttel bíró darabokat külön rakják, melyek olvasztásra vannak szánva; a maradék foncsorítás alá kerül, mely czélból az érczet legelőbb is a legfinomabbra kell porítani. Az érez elaprózása előbb száraz zúzóműveken történik és aztán lovakkal vagy öszvérekkel hajtott malmokon gránitkövek közt kevés víz hozzájárulásával megőröltetik. A malmokon nyert iszapot a napon összeállóvá teszik és aztán kiviszik a foncsorító térre (patio), egy kikövezett és fallal körülfogott udvarra, itt nagy halmokba rakják, s bizonyos meny- nyiségű tengeri sót hozzáadva meglapátolják és öszvérekkel nyomtatják (54. ábra). Néhány nap múlván, miután ismételten fölhányatott, a magisztralt keverik hozzá; ez oly tömeg, mely jól pörkölt rézkovából (vagy e helyett rézgáliczból) és pörkölt vaskovából (kénvasból) áll. A nap heve a nedves tömegben bizonyos chemiai bomlásokat kelt. Az ezüst ugyanis az érczekben részint mint színezüst, részint mint chlorezüst, részint mint egyes- vagy kettes-kénezüst van jelen. A feladat az: minél több ezüstöt chlorezüstté változtatni. Ez történik a magisztral kénsavas sói és a konyhasó ellenhatásai által. Mihelyt az ellenhatás megindult hozzá keverik a higany egy részét, melylyel jól összegyömöszlik. A higany ismét a chlorezüstöt bontja fel a chlor megvonásával ; higanychlorür és fémes, tiszta ezüst keletkezik, a mely a
